"Na, erre nem számítottam..." (öreg bácsi a repülős viccben)
Kiss Tibor + Csík zenekar - Sz. Jeszenyin: A kék tűzeső
Volt idő amikor még azt hittem, hogy messze kell menjek a terv nélküli élet tanulásához. Van erre egy remek gyakorlóterep, úgy hívják Budapest és benne a saját életem.
Annál, hogy a kis-nagyfiam kiköltözik Londonba csak az lepett meg jobban, hogy a megérkezés után 24 órával közölte, visszaköltözik. A döntését megelőző két év és az ezt követő két hét annyi megbeszélnivalót tartogat, hogy arra jutottam, maradok. Jelenleg ez az a hely a világban, ahol a legtöbbet tanulhatok.Így a sokat látott kék bőrönd egyelőre felment a padlásra, de előtte még lefényképeztem, megérdemli.
Jó néhány évig jártunk nyaranta egy-két hetes bringatúrákra, ahol minden nap máshol vertünk sátrat. Biciklizni eleve jó, Ausztria, Németország vagy éppen a szerelmetes Luxemburg útjain CE (Critical Mass előtt) még egy kicsit más is volt, mint itthon. Szerintem legalább ilyen fontos volt, hogy napra nap sátrat kellett építeni, a gyerek látta, hogy akármilyen fáradt, a sátrat megérkezés után fel kell verni, csak utána van vacsora, különben lehet sötétben vagy az időközben eleredő esőben még fáradtabban megtenni. Sátorban lakni egy kicsit olyan, mint minden nap megélni felgyorsítva az életet, kinézed, hol fogsz lakni, megtervezed, felépíted, rendben tartod, eszel-alszol-élsz benne, lebontod, jó esetben újrakezded.
Szeptembertől decemberig öt országban laktam, sosem láttam előre néhány hétnél. Idegenek fedele alá érkeztem, más volt a nyelvük, a vallásuk, az étkezésük, a világlátásuk. Esélyem sem volt, hogy bármi kiszámítható legyen. Lassacskán el kellett hinnem, hogy jöhet bármilyen utazási bonyodalom, kommunikációs félreértés, váratlan helyzet, szokatlan kérés, meg tudom oldani és végül jót nevetek rajta. A fő kérdésem az volt, van-e még bizalmam az univerzumban? És mivel a válasz igen, ezért most ez az újratervezés is csak egy újabb kaland, ami utólag jó sztori lesz.
Na, nem ment ez egyből ilyen könnyedén, az elmúlt hetekben a meditáció és a vörös bor néha már nem volt elég, egy ponton gobelint kezdtem hímezni és még csak azt sem tudom, hogy mi van ráírva. A gyermekek megbocsáthatatlan bűnei...
Ki kellett találni, hogy hol fogok lakni és mit és főleg hogyan fogok dolgozni, de leginkább azt kell kitalálnom, hogy Yorkban megtapasztalt nyugalmamat és békémet hogyan hozom át a mindennapokba, amikor cseng a telefon, körbeszeret a család, feladatok vannak és határidők, a kockás ingekről és ordas eszmékről már nem is beszélve.
Erre visz tovább az én utam.
