Ma elindult szerencsét próbálni a kis-nagyfiam. A hamubasült pogácsa manapság londoni repülőjegyben manifesztálódik.
Még nem nyerted vissza a rugalmasságod az elmúlt hetek húzd meg-ereszd meg őrülete után. Orvosok, leletek, lekésett vizsgálatok, passziváltatott félév, van szállás Londonban, nincs szállás Londonban, van munka, nincs munka, jaj, Anya még egy szemüveget csináltatni kell, holnap indul a repülő, plusz öt kilóval nagyobb a bőrönd, kell még egy poggyászjegy. Nézed a repülőtéren, nagy gyerek még nagyobb csomaggal, mégis a Te kicsi fiad, csak egy év, kell a beavatás a felnőttkorba, de tegnap is elaludt a fogorvos helyett, most mi lesz.
Sapkát veszel a repülőtérre menet, mert megint elhagyta, ahogy bölcsődébe-óvodába-táborba-uszodába menet is tetted. Óbudára visszaérve csak kicsit ácsingózol elrévedve a helyen, ahol tizennégy hónapos korában órákig zokogtál, hogy milyen anya vagy, hogy bölcsődébe adtad.
Tudod, hogy mindent tud, amit kell, hiszed, hogy megtalálja a szerencséjét, reméled, hogy boldog lesz. Üres vagy, odaadtál mindent, háromszor hét évig szoptattad. Mást már nem tehetsz, bizakodsz, végtére is ez egy hősmese.
