A következő címkéjű bejegyzések mutatása: közlekedés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: közlekedés. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. november 16., hétfő

ÉDES ANGOL KIS SEMMISÉGEK

"Az igazi angol sorban állás közben is egyszemélyes rendezett sort alkot." (Ismeretlen)
Maria - Blondie
Ez a hely az időn kívül létezik, nincs stressz, nincs rohanás, nincs alkalmatlankodás. Reggel és délben járok be a meditációkra, amik nem specifikusan buddhisták. Nyitott szívvel figyelek és próbálom előítéletek nélkül megérteni az ittenieket. Néhány dologról már kiderült, hogy mégsem akkora hülyeség, mint amekkorának első pillantásra tűnik, néhány esetben ez hosszabb folyamatnak ígérkezik.

Már rájöttem, hogy a buszt nem én vezetem, de döbbenettel figyelem, hogy már megint rossz sávban megyünk és képtelen vagyok megjegyezni, hogy a járdáról lelépés előtt merre is kell nézni, úgyhogy forgok, mint a ringlispil. Az is igaz, hogy jazzbaletten nem véletlenül kaptam piros szalagot az egyik csuklómra, mindent összekeverek, amiből kettő van, a fazekat és a lábast, a lapos és a mély tányért, a jobb meg a bal kezem (hivatalos nevén nincs kialakult iránydominanciám). Nincs különösebb értelme a bal oldali közlekedésnek, egyszerűen így maradt és kész. Magyarország az utolsók között volt Európában, ahol átálltak a jobbra tartásra, 1941-ben.

A csapok, azok a fránya csapok, külön a hideg és a meleg víznek. A mosdónál biztosan nincs semmi értelme, a kádnál még csak-csak. Ez is így maradt, egyes magyarázatok szerint a II. világháború előtti időkből, amikor még nem volt a házakban meleg víz, aztán utólag szerelték be a csapot neki. Más magyarázatok szerint egyszerűen túl vékonyak a csövek és nem elég a nyomás, ebben lehet valami, mert sehol sincs elég víz. Ennek köszönhető a másik kedvencem, az elektromos zuhany, amit persze a fürdőszobán kívül elhelyezett kapcsolóval gondosan áramtalanítanak. Azt is olvastam, hogy rendeletileg nem engedték egy csőben hozni a hideg és a meleg vizet a házon belül, mert itt általában csapvizet isznak és így állítólag kevésbé fertőzésveszélyes. Otthon is csapvizet iszunk (vagy ittunk a nagy ásványvíz marketing átverésig), és amúgy is csak a csapnál keveredik, addig két csövön jön. Azért a modern lakásokban itt sem szégyellik már -az eredetileg a franciák által feltalált- keverőcsapot használni. A víznél időzve meg kell még említeni azt is, hogy a mosogatóban egy lavórban gyűjtik a mosatlant és az összegyűlt vízben mosogatják el az edényt.

Teljes képtelenségnek tűnt nekem a tejet beleönteni a teába, egészen addig, amíg a sokadik hideg éjszaka után (éljenek a szimpla üveges, felhúzható ablakok) a szokásos reggeli hideg tej helyett valami meleget kívántam a reggelihez. Itt a házban csak instant kávé van, amit elvből passzolok, a tea magában nem tűnt jó ötletnek, meg azt amúgy is rengeteget iszok, felmelegít a nyirkos hidegben. Szóval, kipróbáltam, a tea iható hőmérsékletű és selymesen lágy lesz a tejtől, komolyan megszerettem.

Rengeteg mókus van, de kizárólag szürkék. Clara azt mesélte, hogy eredetileg itt is vörös mókusok voltak, de aztán behozták egy pár ezüstszínűt Amerikából és azok életképesebbnek bizonyultak és kiirtották az őslakosokat. Ilyet csak a legfejlettebb faj csinál, a vadállatok nem, Angliában megél mindkét faj, de ezen a területen éppen csak szürkék laknak.

Ma a sokadik adag avar kitalicskázása közben azon viccelődtünk, hogy hegyet építhetnénk belőle és erről eszembe jutott Hugh Grant filmje, az Az angol, aki dombra ment fel és hegyről jött le, de Clara nem ismerte. Vicces volt, hogy egy magyar csaj magyarázza lelkesen a sztorit az angol lánynak. Miközben ő a nevem miatt megakadt a fenti Blondie szám dúdolásánál. Még Portugáliában, a második napon adtam fel, hogy a "Marcsi"-t angol anyanyelvűek ki tudják ejteni, ezért Maria vagyok immár két és fél hónapja, kicsit jobban hangzik, mint a Mária, mert a második szótagra teszik a hangsúlyt.

Végezetül még egy kis praktikum, nekem kifejezetten okos megoldásnak tűnik, hogy a konnektorokat ki lehet kapcsolni, amikor nincsenek használatban és az is, hogy a bekapcsolt állapotot a billenő kapcsoló tetején lévő piros ON felirat jelzi. Szerintem a villanykapcsolók is azért vannak itt fordítva a mi szokásainkhoz képest, mert ugyanezt a logikát követik, tehát akkor vannak bekapcsolva, ha alul vannak lenyomva.

2015. október 20., kedd

FRANKFURT

Tegnap biciklivel, ma gyalog voltam várost nézni, itt találtok pár képet. Nem értettem, amikor Adrian azt mondta, hogy a németek mediterránok akarnak lenni. Most már kezdem sejteni, mire gondolt. Nyolc fok van kint, de minden kiülős helyen ülnek, néha van fűtés, de leginkább nincs. És nagy bánatomra, a karácsonyfadíszeknek már eljött az ideje szerintük, de a forralt bornak még nem.

Ellentmondásos ez a város nekem egy kicsit. Több Maserati szalon is van, rengeteg luxusbolt, designer üzletek. Az emberek viszont nem jól öltözöttek. Bár Massimo kimondottan szerette, hogy itt bármit magadra húzhatsz, nem úgy, mint náluk Olaszországban, ahol mindig divatosnak kell lenni. Nem saccolok nagyon durván, ha azt mondom, hogy az embereknek legalább az egyharmada nem németnek tűnik. És most nem a turistákról beszélek, hanem az itt élőkről, akiket a villamoson látsz, az iskolában, a sarki kisboltban. Az is igaz viszont, hogy még a régi barokk hangszeren játszó utcazenész is iPad-en nézi a kottát. Ugyan nem Futárnak hívják, de a közösségi közlekedés járatait jelző rendszer itt sem találja el mindig, hogy melyik villamos jön. Ennek ellenére, valahogy ki van találva a dolog, mert a közlekedési lámpák pirosra váltanak, amikor a villamos beáll a megállóba, hogy az úttestre leszálló utasokat ne üssék el.

A négyemeletes házunkban javarészt idősek laknak, csak délelőtt lehet hangos tevékenységet űzni, hétvégére mindent el kell takarítani a lépcsőházban. Ma leejtettem a zoknimat teregetés közben a harmadikról a belső udvarra. Két óra múlva mentem csak le érte, már nem volt ott. Zavarta a tökéletességet?