CSAK AZ ÍZE KEDVÉÉRT

"Furcsa paradoxon, hogy aki meglátta az igazságot, az nem tudja elmondani, mit látott. Ami meg elmondható, az nincs kapcsolatban az igazság meglátásával." (Dobosy Antal)

Presser Gábor - La Baletta No. 2

Nagy ajándéka az életnek, hogy idekeveredtem. Izgalmas látni belülről egy buddhista közösséget, figyelni a mindennapokban hogyan gyakorolják, amit tanítanak, amit tanulnak. Merthogy folyamatosan tanulnak. Az számomra furcsa, hogy ugyanaz az ember írta az összes könyvet, amelyet forgatnak, de ez csak értetlenség, nem ítélet.
Bocsássatok meg érte, de szándékosan nem írok a buddhista tanításokról konkrétabban, túlságosan kevés a tudásom ahhoz, hogy akár csak nagy vonalakban belemerészkedjek a témába.

Ami engem mélységesen megérintett, az egészen banálisnak tűnik. Százszor-ezerszer mondtam el életemben, hogy de jó lenne kikapcsolni az agyamat és nem gondolkodni folyamatosan mindenfélén. És százszor-ezerszer válaszoltam rá, kár, hogy azt nem lehet. Pedig lehet, meg lehet tanulni és lehet napra nap gyakorolni. Csak itt értettem meg, hogy a meditáció egy tréning, amivel azt gyakorolhatjuk, hogy az elmét kordában tudjuk tartani. Hogy ne sodorjanak a gondolatok, ne pörögjenek a képek megállíthatatlanul. Nem megy máról holnapra, de lehetséges.

Hihetetlen nagy a békesség bennem, nyugodtan alszom, korán ébredek, elmegyek a reggeli meditációra, végzem a dolgom, ha csengetnek, leülök a többiekkel enni. Ha van időm sétálok, fényképezek, néha gyártunk valamit közösen, most éppen karácsonyi díszeket textilből. Megtanulok mindent, amit tudok.

Nem tudtam magamról elképzelni azt a nyugalmat, ahogyan dolgozom, legyen szó vasalásról, sövény nyírásról, csempézésről vagy akár doksi írásról a banknak. Persze most is jól akarom csinálni, befejezni mikorra terveztem, de közben élvezem, hogy csinálom, "csak az íze kedvéért".

SZAKADÁR BUDDHISTÁK KÖZÖTT

Kicsit nehezen hangolódok erre a bejegyzésre -pedig már napok óta tervezgetem- mert az olasz fiú, Gianluigi olaszul tanít két angol lányt, akik olyan lelkesen élik bele magukat az olasz temperamentumba, repkednek a "ciao bella"-k, hogy visszhangzik a nappali a röhögésünktől.

A közösség, ahol vagyok a Kadampa buddhista tradíciót követi, aminek az alapítója Geshe Kelsang Gyatso. Ő és a 14. dalai láma egy helyen tanultak, egy darabig együtt is dolgoztak, majd valamilyen ok miatt Geshe Kelsang Gyatso tanításait többé nem fogadta el a dalai láma és ő új irányzatot indított. Az itteniek azt mondják, hogy a viselkedésükkel, az életükkel bizonyítják, hogy méltó buddhisták.

A nap számomra  egy emlékezetesen gyönyörű meditációs megtapasztalással és mindenkinek, aki észrevette, varázslatos éggel kezdődött.

Három meditációs terem van, a legnagyobb a 'Main Meditation Room', itt szokták tartani a nagyközönségnek a meditációs kurzusokat, 4-5 héten keresztül, heti egy alkalommal kb. másfél órás meditációs és életvezetési tanítás, buddhista szemléletben. Ha valamihez hasonlítani akarnám, Pálferi  atya estjei jutnak eszembe. Szerencsémre, pont úgy jött ki, hogy abban az öt hétben, amíg itt vagyok, egy teljes kurzust végig tudok hallgatni. Angol szövegértés gyakorlásnak sem utolsó, de sokkal több annál. A ház vallási vezetője tartja, aki általában velünk eszik, sokszor össze lehet vele futni és tovább beszélgetni az ott elhangzottakról.

A földszinten van még a 'Protector's Room', amely jóval kisebb és itt szokták tartani a mindennapos buddhista szertartást, 'Wishfulfilling Jewel'-t ami kb. egyórás, szinte végig éneklős és persze meditációt is magában foglaló imádság.
A harmadik, az alakja miatt 'Bow Room'-nak nevezett (bow: görbe) pedig itt van az első emeleten, közvetlenül a női hálóterem mellett, ami igen nagy áldás, mert itt vannak a reggeli meditációk.

A mai munkánk a három meditációs terem kitakarítása volt. Nagyon izgalmas, hogy a Buddha képek alatti szekrényekben mi mindent lehet találni, mintha egy régi padláson kutatnál.

Sikerült tovább színeznem a családi örökséget, amikor a párttitkár apám lányaként buddhista imatermet porszívóztam, az [apukám] anyukája katolikus miseruhákat varrt. A sok kép közül, ami ma készült, betettem ide azt az igazán szokatlant, amikor Fran és Gianluigi (akik amúgy még sosem vasaltak) a 'Main Meditation Room'-ban vasalják a meditációs párnák huzatjait, mondtam, hogy küldjék el az Anyukájuknak, biztosan örülni fog.

A termekben ismétlődő motívum hét tál, amelyek vízzel vannak töltve. A buddhista tradíció szerint hét felajánlást, ajándékot jelképeznek. Az ivóvizet, a fürdővizet, virágokat, füstölőket, fényt, illatot és ételt. A tálak jeles napokon valóban tartalmazzák ezeket (ételként csokit!), de legtöbbször víz van bennük. Hetente cserélik a vizet és kitisztítják a tálakat. Ma ezt a 'Protector's Room'-ban én csináltam, ezért én találtam ki és mondtam el magamban a mentális ajánlást ('dedication'), hogy milyen szándékkal tesszük a felajánlást.

Délután négykor elindultam teliholdat fényképezni. A tervezés odáig tartott, hogy a vasárnap délután felfedezett úton továbbmegyek a keletre fekvő domb tetejére. Az már nem jutott eszembe, hogy fejlámpát, telefont, térképet is vigyek, és az sem, hogy a Hold az égen előbb-utóbb sötétséget jelent és nem csak a fejemben. Talán nem mondtam még, de naponta többször esik az eső, szinte minden nap. Ettől utolérhetetlenül szép az ég és reménytelenül sok a sár. A rövidebb út rossz helyre vezetett, így aztán a telihold által rajzolt árnyékomat követve hazadagonyáztam a hosszabbon. Ráadásul a képek sem igazán sikerültek, egyet azért ideteszek egy tökéletes nap emlékére.

LADY DI

"Coming back is not the same as never leaving." (Terry Pratchett)

The Qualitons-Wandering will

Délután elmentem Tinával és néhánnyal a jógás csajok közül egy vezetett meditációra. Pár percet autóztunk csak a főúttól és egy mesebeli völgybe érkeztünk. Egy relaxációs wellness központ, de nem is az India által ihletett, lágy selymekkel bélelt házacskák miatt volt csoda. A völgy aljában van egy tavacska és az azt tápláló patak vize élteti a gyönyörűséges kertet. Vannak helyek, ahová megérkezel és megnyugszol, ez is ilyen.
A meditációt egy 'brain coach' tartotta, az az ember, aki láthatóan egyensúlyban van és nem csak beszél róla. Bár, hogy mi is az brain coach? Hagyok teret nektek, olvassatok utána. A csaj viszont kedves és intelligens volt, érdekeseket mondott a felvezető szövegében, a kedvencem az volt, hogy bármilyen tevékenység, mondjuk a vasalás is lehet meditáció. Ez korra és nemzetiségre való tekintet nélkül hangos vihogást váltott ki a jelenlévő nőkből. A meditációról nem tudok nyilatkozni, semmit nem értettem belőle. Furcsállottam, mert addig teljesen jól követtem a csajt. A 20 perc végén kiderült, hogy nem az angol tudásommal volt a baj, hanem olyan halkan beszélt, hogy a többiek sem igazán értették. Először tartotta szabadban a meditációt, nem számolt a szél és a madarak hangjával.

Hazafelé beugrottunk egy kis csajos dumálásra egy dél-afrikai étterembe, ami a helyi angolok törzshelye itt Spanyolországban. Én is meg voltam kavarodva rendesen. Ráadásul ma este indult el a Rögbi Világkupa Angliában. Épp a megnyitó filmre érkeztünk meg, amely úgy indul, mint egy kosztümös játékfilm és fel nem foghattam, hogy a sok sörösüveget szorongató macsó minek bámulja. Aztán elindult a megnyitó ceremónia és lassan összeállt a kép. A nyitóbeszédet Harry herceg mondta és mivel nem ismertem meg egyből az újdonsült szakálla miatt, ír barátném elkezdett felvilágosítani az angol királyi családról. Gyorsan odaértünk Lady Diana szerencsétlen házasságához, aki nekem is személyes kedvencem volt, de azt a pletykát itt kellett megtudnom, hogy talán nem Charles Harry apja. A habitus, a sárm és a hajszín inkább egy jóbarátra utalnak. Akárhogy is volt, abban a spanyolországi kocsmában bilaterális megállapodás született Írország és Magyarország között, hogy örülünk, ha legalább néhány napra és éjszakára boldog volt Lady Di.

A rögbi nem a kedvencem, imádom a focit és kedvenc vitapartnerem hatására már az amerikai focit is kóstolgatom, de a rögbiről semmit sem tudok. Ez ugyan nem akadályozott meg, hogy 17 évesen levezessek egy rögbimérkőzést, de a bírónak ugye, mindig igaza van. Gyerekem apja szokta mondani, hogy a túravezetés nem tájékozódás, hanem önbizalom kérdése. Most láttam először egy teljes rögbimeccset, igazi angol pub hangulatban, mert a nyitómeccset itt is a házigazda játssza, tehát Anglia-Fiji meccs volt. Azért én mégiscsak Fiji-nek szurkoltam.