"Furcsa paradoxon, hogy aki meglátta az igazságot, az nem tudja elmondani, mit látott. Ami meg elmondható, az nincs kapcsolatban az igazság meglátásával." (Dobosy Antal)
Presser Gábor - La Baletta No. 2Nagy ajándéka az életnek, hogy idekeveredtem. Izgalmas látni belülről egy buddhista közösséget, figyelni a mindennapokban hogyan gyakorolják, amit tanítanak, amit tanulnak. Merthogy folyamatosan tanulnak. Az számomra furcsa, hogy ugyanaz az ember írta az összes könyvet, amelyet forgatnak, de ez csak értetlenség, nem ítélet.
Bocsássatok meg érte, de szándékosan nem írok a buddhista tanításokról konkrétabban, túlságosan kevés a tudásom ahhoz, hogy akár csak nagy vonalakban belemerészkedjek a témába.
Ami engem mélységesen megérintett, az egészen banálisnak tűnik. Százszor-ezerszer mondtam el életemben, hogy de jó lenne kikapcsolni az agyamat és nem gondolkodni folyamatosan mindenfélén. És százszor-ezerszer válaszoltam rá, kár, hogy azt nem lehet. Pedig lehet, meg lehet tanulni és lehet napra nap gyakorolni. Csak itt értettem meg, hogy a meditáció egy tréning, amivel azt gyakorolhatjuk, hogy az elmét kordában tudjuk tartani. Hogy ne sodorjanak a gondolatok, ne pörögjenek a képek megállíthatatlanul. Nem megy máról holnapra, de lehetséges.
Hihetetlen nagy a békesség bennem, nyugodtan alszom, korán ébredek, elmegyek a reggeli meditációra, végzem a dolgom, ha csengetnek, leülök a többiekkel enni. Ha van időm sétálok, fényképezek, néha gyártunk valamit közösen, most éppen karácsonyi díszeket textilből. Megtanulok mindent, amit tudok.
Nem tudtam magamról elképzelni azt a nyugalmat, ahogyan dolgozom, legyen szó vasalásról, sövény nyírásról, csempézésről vagy akár doksi írásról a banknak. Persze most is jól akarom csinálni, befejezni mikorra terveztem, de közben élvezem, hogy csinálom, "csak az íze kedvéért".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése