EGYSZER

Rúzsa Magdolna - Egyszer

Sok kérdés volt, amikor szeptemberben elindultam. Néhány válasz meglett útközben, sok kérdés kihullott, a rácsodálkozás megmaradt. Úgy indultam el, hogy karácsonyra visszajövök, aztán vagy folytatom a régi, jólszabott életemet vagy majd meglátjuk. Sosem gondoltam magam egy vándormadárnak, jó vagyok az otthonteremtésben. De nincs maradásom, szerettem menni, megérkezni, kérdezni, hitetlenkedni, elbúcsúzni, újrakezdeni.

Voltam már a pöttyös bögrék és a tornazsákok világában és hiszem azt is, hogy van helyünk a világban. De, hogy az enyém hol van, most nem tudom. Otthagytam a parkettát, amibe lakkozás előtt piros filccel beleírtuk a nevünket, a szakmát, amibe 11 évesen beleszerettem, a fákat, amiket ültettem. Sokáig úgy gondoltam, hogy nem tudnék igazán összebarátkozni, pláne nem tudnék beleszeretni valakibe, aki nem látta a Süsü a sárkányt, nem érti az Egyperceseket, nem majszolt Pirospöttyöst. Most már tudom, hogy elég a Jamie és a csodalámpa szemetlen kutyája, a Keresztapa és a sonkás tojás is közös nevezőnek. Viccet félretéve, sokkal inkább vagyunk egygyökerűek, mint a különböző kultúrák, szokások és vallások máza alapján gondolnánk.

Nekem mennem kell, hajt a kíváncsiság, a nyughatatlanság, a tenni vágyás. Biztosan érzem ezt, mégis összeszorul a szívem, ahogyan kimondja "Kedvesem".