SZERTESZANA

"Nem kell a boldogsághoz semmi, uram, a boldogságot nem lehet akarni. Nem kell hozzá sem szivárvány, sem naplemente. Sem nyugalom, sem béke, sem beteljesült vágyakozás… a boldogság egyszercsak, hirtelen elárad, betölt, nem tudni, mitől. 

Lehet, hogy éppen esik, kopog a tetőn, és attól jön a boldogság, és átsuhan, megáll itt, kicsit elidőz, majd továbbáll. Lehet itt épp akkor, mikor jön szomorúság, gyász, szürkeség, ború és eső. Kilátástalan eső. És lehet, hogy a kopogásától mégis boldogság lesz akaratlanul és véletlenül. Áll az ember valahol az út mellett elhagyatottan, vár valamire, sár van és eső és hideg, és mégis egyszerre, érthetetlenül boldogság van." (Bóna László)

Horváth Ádám - Hallelujah (Kulka János)

Visszajöttem Frankfurtba, különösebb reptéri kalandok nélkül. Színpompás utam volt, lángoló narancssárga horizonttal Budapest felett, beteljesületlen szerelemmel egy piros bőrkabát iránt az amszterdami repülőtéren és fekete-vörös futballrajongókkal Frankfurtba érkezvén, a vonaton. Kicsit ittasak és nagyon kedvesek voltak. A Fradi stadion közelében nőttem fel, anyai családom szurkoló volt, megkérdezhetem, zöld-fehérben ez miért van fordítva?

Vasárnap nagy park-körutat rendeztem, gyönyörű idő volt. Ez mindössze a második ősz az életemben, amit élvezni tudok, úgy látszik hozzáöregedtem ahhoz, hogy a nyár után nem kell befordulni és siránkozni, hogy mi mindent nem lehet már csinálni. Csodáltam a fákat, rugdostam az avart és elaludtam egy fának dőlve, a tóparton sütkérezve a napon.

Csendesek, jól neveltek, maguknak valók az emberek. Adrian szerint, ha felszállsz a buszra, mintha templomba lépnél. Kolumbiához mérve neki a közbiztonság, a szervezettség és a kiszámíthatóság fontos. Ő szereti, hogy itt nem foglalkoznak egymással az emberek, én imádtam a mediterránok szertelen közvetlenségét. Persze nekem az itteni elég ismerős attitűd, bár otthon talán közvetlenebbek az emberek.

Itt is elkezdődött a karácsonyi bevásárlási láz, most hogy a Halloween-t elhasználtuk. Nem bánom, hogy már nem leszek itt, amikor célegyenesbe ér az őrület, szerintem már most sem férnek be többen az üzletekbe, és ez még csak a bemelegítés. Korra, nemre és felekezetre való tekintet nélkül indul a hajsza, igen, a hölgy talpig csadorban ül a szatyrok között a képen. A bevásárló utcán és a templomok előtt találni koldusokat, ma az első hajléktalanokat is megtaláltam, igaz, hogy szatyor helyett tömött bőröndökkel, szőnyegen, székeken ültek a parkban.

Szóba került ma, hogy mennyire nehéz külföldiként élni egy idegen országban és ennek kapcsán mondta Adrian, hogy szerinte a választott országot nem lehet szidni, ezért a németeknek sosem mondja, hogy mit nem szeret bennük. Furamód a nők egyenlőségét említette elsőként, bár egy nő vezeti az országot, a rendszer mégsem segíti a nőket, hogy a karriert és családot összeegyeztessék. Alacsonyabb a fizetésük, csak délelőtt vannak a gyerekek iskolában, ami szerinte sokszor vezet ahhoz a döntéshez, hogy a nő vagy dolgozik vagy szül. Lassan változik a gondolkodás, 1976-ig csak akkor dolgozhatott egy nő, ha az összeegyeztethető volt a házastársi és családi kötelezettségeivel. Az én személyes benyomásom sokkal inkább az aktív apákról szól, rengeteg férfit látok babakocsival anya nélkül, sétálni, vásárolni, játszóterezni.

Végezetül, hogy elvegyem a kedveteket a meggondolatlan vásárlásoktól és bátorítsak mindenkit a tárgyak helyett közös idő típusú ajándékozásra, megosztom veletek a világ legízléstelenebb boltjának egyik kirakatáról készült képet.