APRÓ DOLGOK ISTENEI

"Maradjatok éhesek! Maradjatok Bolondok!" (Steve Jobs)

Anna and the Barbies feat. Kiss Tibi: Márti dala 

Szögezzük le, a  bejegyzésnek nem lesz köze Arundhati Roy könyvéhez, ettől még érdemes elolvasni (a bejegyzést is meg a könyvet is).

Egyszerűek itt a napok, fél kilenckor meditáció, ami nem kötelező, de én nagyon szeretem, ad egy keretet a napnak. Hol jobban sikerül összpontosítanom, hol kevésbé, de érezhető a napi rendszeresség jótékony hatása, bár nem itt kezdtem el meditációval foglalkozni. Kilenckor reggeli, gabonapehely vagy pirítós, vaj, lekvár. Tea minden mennyiségben, de nem különösebben extra teák. Fél 10-kor Droljang, a skót buddhista szerzetesnő kiosztja a munkát nekünk, ő a workvisitor-ok főnöke. Most éppen hatan vagyunk segítőként itt, rajtam kívül csak fiúk vannak, egy olasz, három spanyol és egy angol. A munka változatos, mindenféle szerelések, kerti munkák, takarítás. Pár napja nekünk Gianluigi-val mindig kerti munka jut, palántázunk, sövényt vagy füvet nyírunk. 11-kor van egy félóra szünet, megszállottan tejes teát iszunk, hogy felmelegedjünk. Aztán még másfél óra munka a 'lunchtime' meditációig, egykor ebéd, szünet kettőig. Délután újra másfél óra munka, félóra szünet, és még egy óra munka. Hatkor vacsora, utána kinek mihez van kedve, leginkább beszélgetünk, bár sokszor csak a notebook-ok hátulját látni a nappaliban.

Az étkezések elég puritánok, ebédre és vacsorára egy-egy vegetáriánus főétel. Általában indiai ízek, bár néha előfordul a sült krumpli-vega kolbász-tükörtojás-bab kombináció is, ami inkább hajaz egy tradicionális angol reggelire, már ha valahogy túltesszük magunkat a bacon hiányán.

Háromféle szerep van a házban, lehetsz workvisitor, azaz segítő, mint én, dolgozol a szállásért és az ellátásért cserébe. Vannak ún. rezidensek, akik fizetnek a szobáért/lakásért, valamint az ellátásért és dolgoznak valamennyit a konyhán és a ház körül. Részt kell venniük különböző képzéseken és természetesen a buddhista elvekkel összhangban kell élniük itt, mostanság 25 fő körül lehetnek, de mindig másokkal találkozunk közülük. A harmadik csoport pedig a buddhista szerzetesek illetve szerzetesnők, itt utóbbiból van több, 2+6 körül lehet a létszámuk.

Páran már kinevették az "elfelejtettünk fázni"-elméletemet, túlfűtött lakások, légkondicionáló mindenhol, ha esik az eső, nem megyünk sehova-életünkben belekényelmesedünk a komfortzónánkba. Ahonnan én jövök, mindig van mit enni, több is mint elég, a fehérgalléros világunkban sosem lesz piszkos a kezünk. Határidőkön stresszelünk, projekttervekkel alszunk el, sosem vagyunk elégedettek, mert mindig marad valami, amit még meg kell tárgyalni, amit még be kell fejezni. A holdfázisokat a számítógépen követjük, nem az égen. Sokszor gondolkoztam rajta, hogy túlélném-e, ha a civilizált világ megszűnne, ha nem lenne áram, fagyasztott csirke, színház, wifi, metró és főpolgármester sem.

Egyszerű itt az élet, eszünk, alszunk, dolgozunk, néha fázunk, sokat nevetünk. Csodálatos érzés befejezni az aznapra rendelt munkádat, megmosni a kezed és végignézni a kerten. Örülni a meleg ételnek, a pohár víznek, annak, hogy végre hazagyalogoltunk.

CSADORBOLT ÉS ZÖLDBANÁN

"Teremtenék ateista és hívő bolygót is, lássuk, melyik vezet szebb világra, ha hisznek bennem, vagy ha nem? Sőt, teremtenék olyat is, ahol mindenki hitvak. És teremtenék egy vegyes bolygót is, amelyben mindezeknek a bolygóknak a tulajdonságai egyszerre megjelennek. Alighanem ez bizonyulna az összes teremtményeim közül a legérdekesebbnek. Így jönne létre a Föld nevű bolygó. " (Mérő László - Az elvek csapodár természete)

Madonna - Like A Prayer

A napok csemperakással és fúgázással telnek, van időm gondolkodni. Néha azon veszem észre magam, hogy angolul. Massimo azt mondta este, vele is előfordul, pedig ő éppen takarólemezeket barkácsol a WC-ben, szóval nem a csempe tehet róla. Bár megegyeztünk, az lesz az igazi, ha angolul álmodunk. Én ma zenét hallgatva aludtam vissza reggel és zenehallgatásról, takarításról és füves cigikről álmodtam, szóval még van hova fejlődni.

Amikor Frankfurtba érkeztem, a repülőgépből kilépni csak útlevél ellenőrzés után lehetett. Az érkezési oldalon először csak néhány feketehajú, sötétszemű férfi tűnt fel virággal a kezében, aztán az asszonyok bekötött fejjel. Elmosolyodtam, milyen kedves nagy család, vajon kit jöttek köszönteni? Ahogy kiértem, akkor láttam, hogy több százan vannak, virággal a kézben. Mintha valami közel-keleti repülőtérre érkeztem volna. Szívszorító volt látni, vártak csendesen, egy másik életben, valakit a régiből.

Ez a blog az én személyes benyomásaimról szól. Nem ítéletekről, politikáról, történelemről. Csak történetekről, ahogy én láttam őket. Nem tudom, hogy dolgozni jönnek-e ide az emberek? Nekem itt, a német utcákon járkálva nem tűnnek fel koszos menekültek, hajléktalan semmirekellők. Láttam viszont csadorboltot, pontosabban csak muszlim ruhákat áruló női ruhaboltot. Több tucat indiai hangtálat a bolhapiacon egy árusnál. Feketebőrű bankárt, német gázszerelőt. Mindenféle nációt a Majna partján kacsákat etetni vagy borzalmas borokkal koccintani a piactéren.
                                                                                     

A katolikus temetőben -amely némán körülöleli a zsidó temetőt- hosszú parcellákat töltenek meg az egyforma katonasírok, mind-mind a II. világháborúból. Külön parcellában vannak az orosz katonák sírjai. Előttük a tábla emléket állít a nemzetszocializmus áldozatainak, örök figyelmeztetésül, hogy mire vezet a gyűlölet. A szavaknál sokkal többet mond ez a szobor.

Egy olasz fiú és egy magyar nő egy spanyol állampolgár lakását segít felújítani Németországban, az asztalon kolumbiai étel (bab, füstölt hús, zöld banán) van, angolul beszélünk és az amerikai popzenéről vitatkozunk. Tud-e Madonna énekelni vagy sem? Nem mentem még elég messzire, bár beszélgettem angolokkal, észak- és dél-amerikaikkal, izlandiakkal, ausztrálokkal, afrikaiakkal az előző hetekben, de valahogyan mind kötődtek Európához. Valószínűleg távolabb másképp lesz, de itt segített közös nevezőt találni a beszélgetésekben, hogy láttuk ugyanazokat a filmeket, hallgattuk ugyanazokat a zenéket és előfordul, hogy olvastuk ugyanazokat a könyveket (Kafkáról beszélgetni egy kolumbiaival Frankfurtban...). A beszélgetések mindig továbblépnek a bugyuta amerikai filmeken és a családról szólnak, szerelemről, szeretetről, gyerekekről, születésről, halálról, munkáról, karrierről, otthonokról.

Végigjártam egyszer egy pszichodráma csoportot, az első meghatározó élményem a másfél év elején az volt, hogy mennyire egyforma gondokkal küszködünk. Nagyon sokfélék voltunk ott, férfiak és nők, látók és nem látók, szegényebbek és kevésbé, értelmiségiek és két kézzel dolgozók. Nagyon különböző élethelyzetek jelentek meg, de engem elemi erővel meglepett, hogy mindannyian hogyan gyötrődünk magunkban és mennyire félünk megmutatni magunkat igazából, levenni az álarcainkat. Ilyesmit érzek most is, mindegy milyen nyelven beszélt hozzánk az anyukánk, valahogy szóba kerül a beszélgetésben. Biztos kiderül, van-e gyerekünk, mit dolgozunk. Bárkivel töltesz el pár napot, látod minek örül, miért szomorú, ha figyelsz, látod őt gyerekként. Látod gyengének, találsz benne esendőt. Azt hiszem, hogy ha vesszük a fáradtságot, hogy megismerjük a másik embert, akkor nem tudjuk igazán gyűlölni. Mindig találunk valami kicsi közöset, ha mást nem, hogy egyikőnk sem látott még soha lila karalábét, csak zöldet.

Azt hiszem elég lenne, ha egymás istenei helyett a gyerekekről beszélgetnénk. Elég lenne eltanulni a nőktől az élet misztériumának a tiszteletét, eltanulni, hogy meghatódunk bárkinek a várandósságáról hallunk, akár ismerjük, akár nem.

GEKKÓK ÉS DARAZSAK

"Az élet nem az, amit az ember átélt, hanem amire visszaemlékszik." (G.G: Márquez)

Aerosmith - Sweet Emotion 

Az ablakmosás nekem mindig egy kicsit relaxáció is, belefeledkezel, csak jönnek-mennek a gondolatok közben. Én szinte mindig sokadik emeleteken mosok ablakot, így azt is összegezni lehet, hogy ha leesnék, minden el van-e rendezve utánam. Szerintem ez fontos, hogy -amennyire lehet- fel legyél készülve a végre, pont azért, hogy igazán élhess. 

Ebben a házban nincs emelet, a földszinten mosok ablakot, rengeteget. Kétharmaduk a tengerre néz, kiváló szórakozás. Váltogatod a fókuszt, közel-távol, ablak-tenger. Jó ezt gyakorolni, sokszor felejtjük el váltogatni a fókuszt. Közelre nézünk csak, tüzet oltunk, most azonnal megoldunk. Eladjuk a máért a holnapot. Nagyon-nagyon nehéz megállni, hátralépni és hosszabb időtávban is megnézni a dolgot. Ha a koporsóban fekve visszanézek, fontos lesz ez? Mondjuk, a családom már olyan sokszor hallotta ezt, biztos elhamvasztanak majd. Csak a biztonság kedvéért.

A teljes ellazulást azonban megakadályozzák egyesek. Darazsak és gekkók. Utóbbiakkal lassan megbarátkozom, már Portugáliában megtanultam a gekkómentes belépést. Mielőtt bemész valahová, felkapcsolod a lámpát és vársz. Egy-kettő-három, mehetsz. Ha elfelejtesz számolni és csak úgy benyitsz, tuti, hogy egy-kettő megriadva elrohan a sarokba és rád hozza a frászt. Ablakmosás közben nincs lámpagyújtás, ez pech. Viszont látod a hasukat, az vicces. A darazsak már nehezebb ügy, a szegélyek alatt laknak és akárhogy csűröm-csavarom, semmi jót nem találok bennük, félek tőlük kicsit, na. És eszembe jut, hogy nincs kálcium a gyógyszeresemben. Úgyhogy marad a cserkész mondás: Légy résen!