APRÓ DOLGOK ISTENEI

"Maradjatok éhesek! Maradjatok Bolondok!" (Steve Jobs)

Anna and the Barbies feat. Kiss Tibi: Márti dala 

Szögezzük le, a  bejegyzésnek nem lesz köze Arundhati Roy könyvéhez, ettől még érdemes elolvasni (a bejegyzést is meg a könyvet is).

Egyszerűek itt a napok, fél kilenckor meditáció, ami nem kötelező, de én nagyon szeretem, ad egy keretet a napnak. Hol jobban sikerül összpontosítanom, hol kevésbé, de érezhető a napi rendszeresség jótékony hatása, bár nem itt kezdtem el meditációval foglalkozni. Kilenckor reggeli, gabonapehely vagy pirítós, vaj, lekvár. Tea minden mennyiségben, de nem különösebben extra teák. Fél 10-kor Droljang, a skót buddhista szerzetesnő kiosztja a munkát nekünk, ő a workvisitor-ok főnöke. Most éppen hatan vagyunk segítőként itt, rajtam kívül csak fiúk vannak, egy olasz, három spanyol és egy angol. A munka változatos, mindenféle szerelések, kerti munkák, takarítás. Pár napja nekünk Gianluigi-val mindig kerti munka jut, palántázunk, sövényt vagy füvet nyírunk. 11-kor van egy félóra szünet, megszállottan tejes teát iszunk, hogy felmelegedjünk. Aztán még másfél óra munka a 'lunchtime' meditációig, egykor ebéd, szünet kettőig. Délután újra másfél óra munka, félóra szünet, és még egy óra munka. Hatkor vacsora, utána kinek mihez van kedve, leginkább beszélgetünk, bár sokszor csak a notebook-ok hátulját látni a nappaliban.

Az étkezések elég puritánok, ebédre és vacsorára egy-egy vegetáriánus főétel. Általában indiai ízek, bár néha előfordul a sült krumpli-vega kolbász-tükörtojás-bab kombináció is, ami inkább hajaz egy tradicionális angol reggelire, már ha valahogy túltesszük magunkat a bacon hiányán.

Háromféle szerep van a házban, lehetsz workvisitor, azaz segítő, mint én, dolgozol a szállásért és az ellátásért cserébe. Vannak ún. rezidensek, akik fizetnek a szobáért/lakásért, valamint az ellátásért és dolgoznak valamennyit a konyhán és a ház körül. Részt kell venniük különböző képzéseken és természetesen a buddhista elvekkel összhangban kell élniük itt, mostanság 25 fő körül lehetnek, de mindig másokkal találkozunk közülük. A harmadik csoport pedig a buddhista szerzetesek illetve szerzetesnők, itt utóbbiból van több, 2+6 körül lehet a létszámuk.

Páran már kinevették az "elfelejtettünk fázni"-elméletemet, túlfűtött lakások, légkondicionáló mindenhol, ha esik az eső, nem megyünk sehova-életünkben belekényelmesedünk a komfortzónánkba. Ahonnan én jövök, mindig van mit enni, több is mint elég, a fehérgalléros világunkban sosem lesz piszkos a kezünk. Határidőkön stresszelünk, projekttervekkel alszunk el, sosem vagyunk elégedettek, mert mindig marad valami, amit még meg kell tárgyalni, amit még be kell fejezni. A holdfázisokat a számítógépen követjük, nem az égen. Sokszor gondolkoztam rajta, hogy túlélném-e, ha a civilizált világ megszűnne, ha nem lenne áram, fagyasztott csirke, színház, wifi, metró és főpolgármester sem.

Egyszerű itt az élet, eszünk, alszunk, dolgozunk, néha fázunk, sokat nevetünk. Csodálatos érzés befejezni az aznapra rendelt munkádat, megmosni a kezed és végignézni a kerten. Örülni a meleg ételnek, a pohár víznek, annak, hogy végre hazagyalogoltunk.

BRICK IN THE WALL

"Kimondom azt, amit már régen sejtettem, és megengedem, hogy a kimondás által valósággá váljon. Elengedem a védekezést, amellyel nap, mint nap igazolom magam, fenntartom a látszatot, rejtegetem a sérüléseimet. Elengedem a félelmet az újabb sérüléstől, a magánytól, a hibázástól, a gyengeségem elvállalásától, a szabadságtól, a kiszolgáltatottságtól, az egyedülléttől, önmagamtól, attól a boldogságtól, amit nem érdemlek meg." (Dr. Sárvári György)

Pink Floyd - Another Brick In The Wall

Már este hullafáradtan, sötétben is láttam, hogy ez a lakás nem 80-85 %-os készültségben van, ahogy írták a meghívásban. Reggel felmérjük a terepet, nagyon sok mindent kell még megcsinálni, kicsempézni a fürdőszobát, letenni a régi követ a konyhában, ahol felszedték és aljzatbetont terítettek le. A szobákban szanaszét a bútorok és a cuccok, tiszta por minden, ezer dologba belekaptak és nem fejezték be. Tudom, hogy a szerelmetes bölcsészeim meg fognak bocsátani nekem, de ez történik, ha egy bölcsész-antimérnök nekikezd egy felújításnak egyedül, úgy, hogy még kalapács sem igen volt a kezében. Technológiai lépések gyermeki lelkesedéssel ötletszerűen felcserélve, szervezettségnek vagy legalább valami praktikus józan észnek nyomát sem találni.

Arra igen hamar rájövök, hogy Adrian miért vonzott be engem, én vagyok a mentőangyala, ide kell egy "építésvezető". Azt viszont, hogy engem mi húzott ide ellenállhatatlanul, félretéve a németekkel szembeni előítéleteimet csak délután kezdem megérezni. Valahogy első pillanattól kezdve azt éreztem, hogy ide kell jönnöm, mert ez egy sorsszerű találkozás lesz. Nem tudtam előre, de megörültem neki, hogy angoltanár a host, nem csak beszél, hanem tanít angolul, folyamatosan a nap minden percében. Az első hosszabb beszélgetésünk tizedik percében sírom el magam és kezdek el mesélni az általam nem ismert vér szerinti apámhoz kötött örök hiányról magamban, egy örök idegenségről, hogy bármilyen nagyon szeret az Apu, a családom, a barátaim, a szerelmeim, sosem érzem elég szerethetőnek magam, sosem fogom ismerni magam egészen. Sok munka van abban, hogy ezt elmondom egy vadidegennek vagy leírom ide. Bence mondta nekem mindössze 12 évesen, hogy nem kell Afrikába utaznom, hogy találkozzam magammal. Ez igaz, mégis, az utazás nemcsak térben történik, hanem lélekben is. Sajnálom, ha most nem minden bejegyzés lesz annyira mulatságos, de nemcsak vidám esti mesék vannak.

Az angolórák arról szólnak, hogy bocsássam meg magamnak, hogy nem beszélek elég jól olyan sok év tanulás után. Arról szólnak, hogy tökéletesség nem létezik és ha csak azzal elégszem meg, sosem leszek elégedett. Az angolórák nekem arról tanítanak, hogy én elhiggyem, hogy elég jó vagyok. Azt gondolom, hogy ez most a víz alatti szakasz, amikor visszatartod a levegőt és úgy érzed mindjárt megfulladsz. Nagyon-nagyon remélem, hogy egyszer csak felbukkanok és meglátom az én napsugaras kincses szigetemet. Tudom, hogy így lesz, de attól most nem fáj kevésbé.

Közben Massimoval összerakjuk a fürdőszobát, felbűvöljük a csempéket a nem létező falra, porlik szét az előkészítetlen téglafal. Megállapodunk, hogy felváltva főzünk, egy magyar, egy olasz, egy angol-kolumbiai nap. Végre meg fogom tudni, hogy mi a csudára való a zöld főzőbanán.

11. SZOBA

"Life moves pretty fast. If you don't stop and look around once in awhile, you could miss it." (Ferris Bueller)

The Blakes - Commit

Eldöntöttem, hétfőn továbbmegyek. Ha mindkét házat nézzük, én a 11. szobában lakom. Hétfőn érkezik egy szlovák fiú, szintén volunteer, a nehezebb kerti munkákra. Én pedig nem várok tovább a 'melyik szobában is fog lakni' kiszámolósdi végére. Szóval továbbmegyek, talán Malagába, addig még meglátjuk. Pár nap szabadságra gondoltam menni, csak tekeregni, megnézni a környéket, meg magam lenni. Amikor arról írtam, hogy mi mindent lehetne komfortzónából kilépésként csinálni, legalább egy dolgot kihagytam. Ahogy Balczó András, amikor valamit elvégeztél, felmenni a hegyre egyedül egy oldal szalonnával. És csak akkor jönni le, ha átgondoltad és elfogyott szalonna. 

Én kimondottan féltem ettől az indulás előtt. Magamra maradni a gondolataimmal. Mert nagyon tudjuk ezt, elfoglaltak vagyunk, hangosak, fontosak. Nincs idő megállni, szembesülni, átgondolni. Csak úgy lenni. Ez egy jó meglepetés volt, hogy élvezzük egymás társaságát magammal. Nem hiányoznak az elfoglaltságok, amik kitöltik az űrt. Persze, mondhatjuk, hogy a világ egy olyan részén senyvedek, ahol évi több, mint 300 napon süt a nap és az emberek azt vallják, ha tenger, napfény és bor van, akkor minden van. Ez biztos segít, de szerintem nem ez a lényeg. "Az igazi bárány a kép alatt van, az igazi bárány láthatatlan."

LÉLEGEZZ!

"It is not down in any map, true places never are." (Herman Melville)

Sufjan Stevens vs. Coldplay - Chicago Clocks

Eredetileg rendszerszervező vagyok -Mérő Laci szokta mondani, hogy bármivel is foglalkozik, az ő anyanyelve a matematika-, az én anyanyelvem az algoritmizálás, a rendszerbe foglalás. Akkor is, ha vízóra papírt töltök ki, akkor is, ha rendezvényt szervezek és akkor is, ha családot menedzselek. Utóbbi nagyon szeret engem, mert ezt többé-kevésbé békésen elviseli. 

Az egész csak arról szól, hogy meg kell találni a rendezőelvet. Amikor gyerekkoromban Anyukám gombjait rendezgettem különböző szempontok szerint, könnyű volt. Amikor banki rendszerekben képezzük le a valóságot, időnként elég nehéz. Ha ezt a létezés nevezetű valamit körülöttünk akarjuk jobban megérteni, az élet rejtett logikáját keressük, egyenesen lehetetlennek tűnik. Mégis, ebben a pár hónapnyi ajándék időben én intenzíven ezzel foglalkozom. Napra-nap ezt tesszük, megéljük, értelmezzük, visszacsatoljuk, de nekem most megadatott, hogy hátrébb lépjek és lecsendesítsem a háttérzajt. Nagyon hiányoznak, akiket szeretek, néhányuknak hallom pár naponta a hangját, mások írnak, páran csendben szeretnek engem messziről. Ennek ellenére áldásnak élem meg, hogy itt lehetek és figyelhetek.

Persze ezt számtalan más módon is megtehetném, lehetnék a csakazértis Moszkva téren a hajléktalanok között, ülhetnék börtönben, járhatnám a Camino-t, dolgozhatnék három műszakban a ládagyárban. Sokféleképpen kikerülhetsz a komfortzónádból. Nekem fontos volt, hogy valamit dolgozzak, ezért a segítőként utazást választottam. Fontos volt, hogy utazzak, el akartam kicsit jönni Magyarországról Európába. Abból élek, ahhoz értek, hogy terveket, módszereket gyártok és azt véghezviszem, véghezvitetem. Nekem a komfortzónából kilépés az, hogy nincs terv, hogy nem nálam van a kontroll. Az utam alakítja, hogy merre megyek, hol alszom, mit dolgozom, mit eszem. Nekem nincs más dolgom, csak lélegezni.