A következő címkéjű bejegyzések mutatása: család. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: család. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. október 14., szerda

CSADORBOLT ÉS ZÖLDBANÁN

"Teremtenék ateista és hívő bolygót is, lássuk, melyik vezet szebb világra, ha hisznek bennem, vagy ha nem? Sőt, teremtenék olyat is, ahol mindenki hitvak. És teremtenék egy vegyes bolygót is, amelyben mindezeknek a bolygóknak a tulajdonságai egyszerre megjelennek. Alighanem ez bizonyulna az összes teremtményeim közül a legérdekesebbnek. Így jönne létre a Föld nevű bolygó. " (Mérő László - Az elvek csapodár természete)
Madonna - Like A Prayer
A napok csemperakással és fúgázással telnek, van időm gondolkodni. Néha azon veszem észre magam, hogy angolul. Massimo azt mondta este, vele is előfordul, pedig ő éppen takarólemezeket barkácsol a WC-ben, szóval nem a csempe tehet róla. Bár megegyeztünk, az lesz az igazi, ha angolul álmodunk. Én ma zenét hallgatva aludtam vissza reggel és zenehallgatásról, takarításról és füves cigikről álmodtam, szóval még van hova fejlődni.

Amikor Frankfurtba érkeztem, a repülőgépből kilépni csak útlevél ellenőrzés után lehetett. Az érkezési oldalon először csak néhány feketehajú, sötétszemű férfi tűnt fel virággal a kezében, aztán az asszonyok bekötött fejjel. Elmosolyodtam, milyen kedves nagy család, vajon kit jöttek köszönteni? Ahogy kiértem, akkor láttam, hogy több százan vannak, virággal a kézben. Mintha valami közel-keleti repülőtérre érkeztem volna. Szívszorító volt látni, vártak csendesen, egy másik életben, valakit a régiből.

Ez a blog az én személyes benyomásaimról szól. Nem ítéletekről, politikáról, történelemről. Csak történetekről, ahogy én láttam őket. Nem tudom, hogy dolgozni jönnek-e ide az emberek? Nekem itt, a német utcákon járkálva nem tűnnek fel koszos menekültek, hajléktalan semmirekellők. Láttam viszont csadorboltot, pontosabban csak muszlim ruhákat áruló női ruhaboltot. Több tucat indiai hangtálat a bolhapiacon egy árusnál. Feketebőrű bankárt, német gázszerelőt. Mindenféle nációt a Majna partján kacsákat etetni vagy borzalmas borokkal koccintani a piactéren.
                                                                                     
A katolikus temetőben -amely némán körülöleli a zsidó temetőt- hosszú parcellákat töltenek meg az egyforma katonasírok, mind-mind a II. világháborúból. Külön parcellában vannak az orosz katonák sírjai. Előttük a tábla emléket állít a nemzetszocializmus áldozatainak, örök figyelmeztetésül, hogy mire vezet a gyűlölet. A szavaknál sokkal többet mond ez a szobor.

Egy olasz fiú és egy magyar nő egy spanyol állampolgár lakását segít felújítani Németországban, az asztalon kolumbiai étel (bab, füstölt hús, zöld banán) van, angolul beszélünk és az amerikai popzenéről vitatkozunk. Tud-e Madonna énekelni vagy sem? Nem mentem még elég messzire, bár beszélgettem angolokkal, észak- és dél-amerikaikkal, izlandiakkal, ausztrálokkal, afrikaiakkal az előző hetekben, de valahogyan mind kötődtek Európához. Valószínűleg távolabb másképp lesz, de itt segített közös nevezőt találni a beszélgetésekben, hogy láttuk ugyanazokat a filmeket, hallgattuk ugyanazokat a zenéket és előfordul, hogy olvastuk ugyanazokat a könyveket (Kafkáról beszélgetni egy kolumbiaival Frankfurtban...). A beszélgetések mindig továbblépnek a bugyuta amerikai filmeken és a családról szólnak, szerelemről, szeretetről, gyerekekről, születésről, halálról, munkáról, karrierről, otthonokról.

Végigjártam egyszer egy pszichodráma csoportot, az első meghatározó élményem a másfél év elején az volt, hogy mennyire egyforma gondokkal küszködünk. Nagyon sokfélék voltunk ott, férfiak és nők, látók és nem látók, szegényebbek és kevésbé, értelmiségiek és két kézzel dolgozók. Nagyon különböző élethelyzetek jelentek meg, de engem elemi erővel meglepett, hogy mindannyian hogyan gyötrődünk magunkban és mennyire félünk megmutatni magunkat igazából, levenni az álarcainkat. Ilyesmit érzek most is, mindegy milyen nyelven beszélt hozzánk az anyukánk, valahogy szóba kerül a beszélgetésben. Biztos kiderül, van-e gyerekünk, mit dolgozunk. Bárkivel töltesz el pár napot, látod minek örül, miért szomorú, ha figyelsz, látod őt gyerekként. Látod gyengének, találsz benne esendőt. Azt hiszem, hogy ha vesszük a fáradtságot, hogy megismerjük a másik embert, akkor nem tudjuk igazán gyűlölni. Mindig találunk valami kicsi közöset, ha mást nem, hogy egyikőnk sem látott még soha lila karalábét, csak zöldet.

Azt hiszem elég lenne, ha egymás istenei helyett a gyerekekről beszélgetnénk. Elég lenne eltanulni a nőktől az élet misztériumának a tiszteletét, eltanulni, hogy meghatódunk bárkinek a várandósságáról hallunk, akár ismerjük, akár nem.






2015. szeptember 22., kedd

ÁLLÍTSÁTOK MEG TERÉZANYUT!

"Hiányzol!" (Bence)
Carla Bruni - Quelqu'un m'a dit
Nem olyan nagy kedvencem az "Állítsátok meg Terézanyut", ritka kivételként -szerintem- a film legalább olyan jó, mint a könyv. Van a filmben egy rész, ami nagyon nekem van kitalálva, amikor azt kérdezi Kéki Kata a barátnőjétől, hogy érezte-e már azt a buszon ülve, hogy ha nem figyel oda, akkor a szakadékba rohan a busz, nem érdekes, hogy mellesleg ott a buszvezető a kormánynál. Talán csak az érti ezt igazán, aki maga is érezte már. Hogy ha egy pillanatra nem figyelsz, akkor elromlanak a dolgok körülötted. Nélküled nem oldják meg, ha nem sürgeted, elmarad, ha nem koncentrálsz, tönkremegy. Hívhatjuk ezt megalomániának is, remélem csak túlfejlődött lelkiismeret. Én két éve ilyentájt kaptam egy nagy tanítást, az élet körülöttem -köszöni szépen- remekül elvan, akkor is, ha én papírzsebkendők közé csomagolom az egómat pár hétre. Nem felejtem ezt, de most újra kerekedik fel bennem, hogy a családban azért van kisebbfajta kommunikációs Csernobil, mert én nem vagyok ott, hogy elsimítsam. Hogy a Bankban azért van ilyen csend, mert én nem kérdezek. És kicsit az is, hogy Magyarország hátat fordított a lelkiismeretnek, mert az enyém hiányzott a közösből. Segítség, állítsátok meg Terézanyut!

2015. szeptember 16., szerda

LÉLEGEZZ!

"It is not down in any map, true places never are." (Herman Melville)
Sufjan Stevens vs. Coldplay - Chicago Clocks
Eredetileg rendszerszervező vagyok -Mérő Laci szokta mondani, hogy bármivel is foglalkozik, az ő anyanyelve a matematika-, az én anyanyelvem az algoritmizálás, a rendszerbe foglalás. Akkor is, ha vízóra papírt töltök ki, akkor is, ha rendezvényt szervezek és akkor is, ha családot menedzselek. Utóbbi nagyon szeret engem, mert ezt többé-kevésbé békésen elviseli. 
Az egész csak arról szól, hogy meg kell találni a rendezőelvet. Amikor gyerekkoromban Anyukám gombjait rendezgettem különböző szempontok szerint, könnyű volt. Amikor banki rendszerekben képezzük le a valóságot, időnként elég nehéz. Ha ezt a létezés nevezetű valamit körülöttünk akarjuk jobban megérteni, az élet rejtett logikáját keressük, egyenesen lehetetlennek tűnik. Mégis, ebben a pár hónapnyi ajándék időben én intenzíven ezzel foglalkozom. Napra-nap ezt tesszük, megéljük, értelmezzük, visszacsatoljuk, de nekem most megadatott, hogy hátrébb lépjek és lecsendesítsem a háttérzajt. Nagyon hiányoznak, akiket szeretek, néhányuknak hallom pár naponta a hangját, mások írnak, páran csendben szeretnek engem messziről. Ennek ellenére áldásnak élem meg, hogy itt lehetek és figyelhetek.
Persze ezt számtalan más módon is megtehetném, lehetnék a csakazértis Moszkva téren a hajléktalanok között, ülhetnék börtönben, járhatnám a Camino-t, dolgozhatnék három műszakban a ládagyárban. Sokféleképpen kikerülhetsz a komfortzónádból. Nekem fontos volt, hogy valamit dolgozzak, ezért a segítőként utazást választottam. Fontos volt, hogy utazzak, el akartam kicsit jönni Magyarországról Európába. Abból élek, ahhoz értek, hogy terveket, módszereket gyártok és azt véghezviszem, véghezvitetem. Nekem a komfortzónából kilépés az, hogy nincs terv, hogy nem nálam van a kontroll. Az utam alakítja, hogy merre megyek, hol alszom, mit dolgozom, mit eszem. Nekem nincs más dolgom, csak lélegezni.


2015. szeptember 6., vasárnap

SZABADNAP

"Stuff your eyes with wonder, live as if you'd drop died in ten seconds.'
(Ray Bradbury)
Norma Tanega - You're Dead
Nem mintha az elmúlt napokban megszakadtam volna a munkától, de azért nem bántam a vasárnapot. Tegnap este feltöltöttem a fényképezőgépről és a telefonról a képeket a laptopra. Kicsit rendetlen vagyok, a fényképezőgépen tél óta gyűltek a képek, így rajta volta néhány nagycsaládi kép is. Na, ezt nem kellett volna. Beszélek minden nap valakivel otthonról, meg nagyon jól érzem magam a nagy szabad semmittevésben. Élvezem a napsütést, a csavargásokat és azt is, hogy legfeljebb napi egy órára kapcsolom be az agyam (az a hivatalos álláspont, hogy bekapcsolom), amikor a Banknak távdolgozom . Szóval igazán jól vagyok, de a képeket nézegetve azért nagyon hiányoztak. Leginkább az érintések.
Az ország még nem, ennek egy titka van, hogy szinte minden nap valami magyar hírrel köszöntenek az itteniek, hogy a kormányunk éppen ezt vagy azt csinálta. Próbálom minimalizálni a hírolvasást és a FB-ot is, mert azt tapasztalom, hogy a kiskutyás képek helyét átvette valami más, azokat sem szeretem, de ez számomra félelmetes. Tudom, hogy gyávaság. És azt is tudom, hogy sokáig nem fogom bírni. De most csak tisztítom a napfényben a lelkem.

Faro-ban töltöttem a délutánt, fényképeztem, csavarogtam, ücsörögtem. Meg akartam nézni két templomot, de zárva voltak. Vasárnap délután nincs mise, a turistákkal meg nem foglalkoznak. Valahol tetszik nekem ez. Élnek az idegenforgalomból, de nem azért élnek. Szimpatikusak nekem a portugálok, otthon ritkán tapasztalom, hogy csak úgy beszélnek idegenek egymással. Itt valahogy nem fontolgatnak, mielőtt megszólítják egymást  az emberek. Szeretném megtanulni tőlük.