CSÖNDEK

"Mindig bízott is benne, anélkül hogy sokat gondolkozott volna fölötte, hogy valamilyen különb és rejtelmesebb megértés köti össze az egyik embert a másikkal, mint a szavak és a cselekedetek." (Ottlik Géza - Iskola a határon)

Cseh Tamás - Csönded vagyok

Nekem odahaza is a legjobb angoltanár adatott meg. (Elérhetőség a szerkesztőségben.) Bukdácsoló, szégyenlős angol mondataim berkeiben barátkoztunk össze, ahogy azt "két introvertált csinálja". Amúgy egyikünk sem introvertált szerintem. Minden, amit javasolt nekem, most az orrom alá dörgöltetik. Olvasni, filmet nézni, belemerülni. Az az igazság, hogy nekem általában könnyen mennek a dolgok, gyorsan megértem, hamar tanulok. De néha nem, vergődve vizsgáztam autóvezetésből, harmadjára mentem át a vitorlásvizsgán. És kíméletlenül nem vagyok türelmes magamhoz tanulás közben, nem tudom megbocsátani, ha nem megy azonnal, nem megy könnyedén. Hogy béna vagyok közben, esendő és nevetséges, nem vagyok ura a helyzetnek. Sokadjára kaptam a mai leckét, talán nem kellett volna ilyen messzire jönni érte. Nem az angolnemtudásról szól ez, hanem önmagam szeretetéről. Olyankor is, amikor éppen nem vagyok jó.

Egy darabig nem fogok magyarul olvasni, átállítottam a telefont és tabletet angolra. Az utolsó magyar könyv viszont megviselt. Az egyik búcsúajándékom volt, hogy valaki kedves feltöltött egy rakat könyvet e-book olvasóra, köztük volt ez is: Cecilia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér. Csak a fülszöveget elolvasni vagy a borítót megnézni nem ér, egyik rosszabb, mint a másik. Ez egy könnyed romantikus, még happy end is van. Mégis kevésszer rázott meg ennyire egy történet, amelyben 40 évig óvja-védi a legjobb barátságát egymás között két ember, akik közben kölcsönösen szerelmesek egymásba, de jobban féltik a barátságot és a másikat, annál, hogy ezt elmondanék neki. És közben elmegy az életük. Hiszem és tudom, hogy van barátság férfi és nő között és azt is, hogy hihetetlen nagy érzelmi biztonságot ad, hogy egy barátságban mindig önmagad lehetsz, nem kell félni a bolondos párkapcsolati félreértésektől. Álltam már ennek történetnek mindkét oldalán, akart a legjobb barátom több lenni és akartam én is többet egy másik esetben. És mekkora hülyeség, azt mondjuk többet, de ez nem igaz, csak mást. Egy elképesztően vékony határvonalat átlépni. Nagyon szerencsés vagyok, mert mindkét esetben túlélte a barátság a határátlépési kísérletet. Igazán értem ezt a történetet, mégis a jótündér keresztanyámtól azt kívánnám, hogy sohase történhessen meg.

Megnevettetni, remélem néha elgondolkodtatni, kitárulkozni, írni, elhallgatni most már felelősség. Kapok visszajelzéseket és tiszta szívemből hálás vagyok érte. A születésnapi hajózáson került szóba, hogy szoktuk-e néha feltenni a kérdést, mit csinálna most a helyünkben valaki konkrét személy, aki számunkra mértékadó. Én szoktam ezen gondolkodni, mit tenne ő az én helyemben, és az "ő" az én esetemben nem a legközelebbi, de igazán kiváló barátom. Tőle kaptam tegnap  egy levelet a blogról, ahol azt írja, hogy "Rendkívül őszinték a bejegyzéseid, ha ez célod volt, sikerült." Ez nagyon sokat jelent nekem, mert az őszinteség volt a cél.

A fenti mondatnál szerettem bele az Iskola a határon-ba. Már kamaszként is hittem, és a kanyarok, csalódások és a hétköznapok sem tudják lemorzsolni rólam, hogy higgyem, létezik kapcsolat közöttünk szavak nélkül, néha találkozások nélkül, évek elteltével és még akkor is, ha azt mondjuk, soha többet nem akarlak látni. Hiszem, hogy vannak emberek, akikkel valahol mélyen össze vannak kötve a gyökereink. Hálás vagyok a barátaimnak, hogy velem vannak és azoknak is, akiket útközben megbántottam, akik már csak volt barátnak titulálnának, a lombok és árnyékaik már nem találkoznak sosem. És talán mégis inkább introvertált vagyok, de megelégszem azzal, hogy szótlanul hiszek a gyökerekben.