"Kísérő sírást a sírásnak,
Milyen jó volna áldni tudni." (Ady Endre - Jóság síró vágya)Gyerekkoromban még lehetett kérni a közértben, hogy a negyedkilós kávét vagy a tábla csokoládét a pénztáros csomagolja be selyempapírba. Szerintem ez lenyűgöző, egy darab ócska papír átváltoztat egy olcsó csokit, ajándékká teszi. Arról szól, hogy hozzáteszünk valami apróságot, valami nélkülözhetőt, valami lényegtelennek tűnőt és ez megváltoztatja az eredményt.
Megköszönni a másik munkáját elhagyhatónak tűnik, de ha megtesszük, a munkából együttműködést csinálunk. Megtenni valamit, amit nem muszáj, amit nem fizetnek meg, amit nem várnak el, átváltoztat minket. Mosolyogva kezdeni egy megbeszélést, biztatóan megszólalni a néma közönségből, zsebkendőt kínálni valakinek, aki sír a metrón. Kezdetnek ennyi elég. Csak a lényegtelen dolgok lényegesek.
Massimo ma visszament Olaszországba, holnap Adrian is elmegy egy hétre Berlinbe tanítani. Ma még elrohant a könyvtárba és minden napra hozott nekem egy angol filmet, hogy nézzem meg és másnap telefonon megbeszéljük. A workaway-es kosztért, kvártélyért dolgozik, az ügyletnek az angol tanítás nem része. Néhány DVD egy találkozást barátsággá tesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése