“Live, travel, adventure, bless, and don’t be sorry.” (Jack Kerouac)
Robert Johnson - CrossRoads
Csendes, fülledt, eseménytelen nap. Délelőtt vasaltam egy
adagot a teraszon és Simon & Garfunkel-t hallgattam. Nem lehet olyan rossz a kedvem, hogy egy
kicsit ne segítsen a zenéjük. Most csak úgy a hangulat kedvéért hallgattam és
azon tűnődtem, hogy bakfisként sokszor vasaltam Apu ingeit és közben arra
gondoltam, hogy ha semmi nem jön be az életben, vasalásból biztos megélek majd.
Majdnem minden bejött az életben, most pár napig mégis –többek közt- vasalásból
is élek. Mondjuk, nem az ágynemű vasalás a kedvencem, sosem érzed, hogy
befejezted volna, különösen a gumírozott szélű vászonlepedőket. Olyan, mint az adattárház építés, neverending story.
A ráncokról eszembe jutott, hogy volt egy exkedvesem, aki
tökfejből már családapává érett, nálam fiatalabb, helyes és igazánjópasi,
mégis amikor a barátnőim ugrattak, hogy melyik testrésze tetszik legjobban, én
habozás nélkül a nevetőráncaira voksoltam. Csak másodiknak említettem a
csípőcsont feletti haránthasizom kidolgozottságát, pedig attól elvesztem a
fejem.
Úgy tűnik, jól csomagoltam, legalábbis eddig nem hiányzott
semmi, csak a szemránckrémemről derült ki, hogy otthon vagy a Hugiéknál
hagytam, bár esküdni mernék rá, hogy betettem. Lehet, hogy ezért voltak olyan
jó karban a belga reptéri emberek? Negyven fölött, azt mondják, kötelező.
Kajánál kozmetikumokról beszélgettünk Owl-lal, és meséltem neki, hogy otthon
hagytam, erre azt válaszolta, hogy ő sosem használ, csak csapvizet. Hatvankét
évesen jó karban lévő ötvenesnek néz ki. Lehet, hogy neki van igaza? Vagy azért
nem iható itt a csapvíz, mert szemránckrémmel hígítják? Nem tudom.
