BÚCSÚ A BIZTONSÁGTÓL

“Ne azt mondd, mennyire művelt vagy, hanem azt, hogy mennyit utaztál.”

(Mohamed Próféta)

Még a repülőn is csak álomnak tűnt. Álomnak, amilyet a gyerekek álmodnak és ami sosem történik meg úgy, ahogy megálmodják.

Brüsszelen keresztül repültem Faroba, az út háromnegyedét átaludtam, mert az utolsó pillanatra maradt bőrönd bepakolás miatt csak egy és negyed órát aludtam éjszaka a Hugiéknál. Édes volt a kishúgom hajnalban a reptéren, azt mondta nem búcsúzik, úgyis ide megyek a szomszédba. Csak nézte, ahogy a gyönyörűséges, a kollégáimtól búcsúajándékba kapott bőröndömet gurítom fel a szerpentinszerű rámpán. Azért fogadni mernék, hogy hazafelé az autóban ejtett egy könnycseppet.

A brüsszeli átszállásnál történt meg először, amit már évek óta vágytam, hogy nem állt görcsben a gyomrom, hogy megtalálom-e, elérem-e, mindent jól csinálok-e? Persze, nem is volt nagy mutatvány, a Brussels Airlines-szal mentem tovább, amivel Budapestről is érkeztem, tehát csak bámészkodnom kellett a csatlakozásra várva. Vettem ajándékba egy kis belga csokit és bámultam az esőt a hatalmas ablakokból. „Belgium – where the rain is typical” – ahogy az évekkel ezelőtt Brüsszelben vásárolt esőkabátom hátára írva vagyon. Szükség is volt rá egy olyan országban, ahol a statisztika szerint, ha ma véletlenül nem esett, holnap biztosan fog.

Lenyűgözve figyeltem a repülőn, hogy a belga légitársaságnál nem nyugdíjazzák a 30 éves korukban a stewardes-eket. Mindkét járaton voltak nagyon elegáns és csinos 50 év körüli légiutaskísérő hölgyek. Összességében nyugalmas repülés volt, a csomagom is megérkezett, ami Marianna Mackójának instrukciói szerint be lett csomagoltatva induláskor, így a tengerkék színét tengerzöld fólia fedte útközben. Késtünk vagy 20 percet, ezért küldtem egy sms-t a házigazdának, Stuartnak. Azt válaszolta, hogy Owl vár engem, „with a small yellow dog”. Remek, azt sem tudom, hogy Owl férfi vagy nő, a sárga kutya segíteni fog. Meg is találtuk egymást a váróban egyből, bár a kutya nem sárga, hanem homokbarna, erről is kapta a nevét: Sandy. Owl pedig nő, jó karban lévő, nagydumás, 50 és 60 közé becsültem. Azóta kiderült, hogy 62 éves.

A ház felé tartva elmesélte, hogy Afrikában született angol, rengeteget és nagyon gyorsan beszélt, de hazaérve kiderült, hogy ez semmi ahhoz képest, ahogy amilyen artikulátlanul és gyorsan az észak-wales-i Stuart beszél. Úgy éreztem, hogy egyáltalán nem beszélem az angol nyelvet. De nagyon kedvesen fogadtak,  bruchettával, sok sajttal és jóféle borral, valamint azzal a házszabállyal, hogy a megérkezés napján a volunteer (esetünkben én) nem dolgozik, csak pihen. Megmutatták a házakat, a kertet, a pavilonokat és egyikben rögtön ki is próbáltam a szabad levegőn alvást. Aludtam estig.