ÚTKÖZBEN

"Take only memories, leave only footprints." (Chief Seattle)

Matisyahu - Sunshine

Hatkor kelek, Hold továbbra is sztrájkol, Owl kivisz a buszhoz. Még a pályaudvar melletti kispiszkosban bedobott kávéval (itt is csodajó a kávé) együtt is túl korán érek oda. Miután rájövök, hogy a busz arról a pályaudvarról indul, ahol megvettem a jegyet, nem a mellette lévőről (minek építenek két buszpályaudvart közvetlenül egymás mellé?), csak ücsörgök. Mellém ücsörög egy hátizsákos, fekete bőr svájcisapkás fiatal srác, mivel már vagy húsz perce késik a busz és rajtunk kívül ez senkit nem zavar, elkezdünk beszélgetni. A harmadik kérdésnél kiderül, hogy Barcelonából való, innentől aztán igazán nagy a barátság.

Sevilláig van meg a jegyem, hogy hogyan tovább még nem tudom, csak annyit, hogy Malaga környékére kell eljutnom. A buszon alszom, nem nagyon van levegő, van ugyan légkondi, de azt pihentetik. Felébredek, amikor megállunk, katalán barátom hosszasan magyaráz, azt veszem ki, hogy a portugál-spanyol határon vagyunk, innentől már csak egyenesen keletre megyünk Sevillába. Azt mondja 15-20 percet fogunk állni, nyugodtan leszállhatok egy kicsit. "Welcome to Spain" fejezi be széles mosollyal. Az övtáskámon kívül minden cuccom fent hagyom a buszon és próbálom kiverni a fejemből az "Utas és holdvilágot", nem fogok lemaradni. Elviharzok a női WC-hez, hatalmas sor, ez még nem meglepő, minden nyilvános helyen így van. Nem értem, hogy ez az építészeknek miért nem tűnt még fel? A meglepő az, hogy az egy szem fogyatékos WC-hez áll a sor, mert a teljes női blokkot rejtő ajtóban egy ingerült takarítónő magyaráz, hogy ő csak párhuzamosan tud kitakarítani 8 női WC-t. Welcome to Spain. De, hogy lássuk, hogy segítőkész, bedörömböl a fogyatékos WC-be, ahonnan hamarosan elrévedő mosollyal távozik egy férfi. 12 nő, 15 perc, latolgatom az esélyeket. Megjelenik a katalán fiú is, térül-fordul a férfi WC-ből, mondom neki, itt ne hagyjanak, azt válaszolja, menjek be inkább a fiúkhoz. A fele fal piszoár, nem tudom lehántani a neveltetésem.

Visszaérek időben, új barátom a busz körül kószál, láthatóan nagyon töri valamin a fejét. Aztán odajön és kiböki, hogy mehetnénk egy darabig közös blabla autóval. Mellém ül a buszon, letöltjük a BlaBlaCar app-ot, osztunk, szorzunk. Akármilyen kedvesen győzköd engem, Cadiz-ba megy, Sevillától délnyugatra kb. 100 km-re, én meg délkeletre 200-ra. Se Cadizból, se Sevillából nem találok autót, marad a hagyományos módszer. Sevillában a buszpályudvaron tölti még egy kicsit a mobilját a power bankomról, míg beteszem a bőröndöt a csomagmegőrzőbe. Nagy öleléssel búcsúzunk, megyek buszjegyet venni Malagába, miután megnézem, hogy fél órányit kéne gyalogolni a vonat pályaudvarig.

A buszjegy vásárlásnál rájövök, hogy itt egy órával később van, mint Portugáliában, a busz indulásig már csak 40 percem van. Kicsit kimegyek a környékre pár fotót lőni, veszek egy zsemlét meg egy kólát. Ma még semmit nem ettem. Malagaban átgurulok a bölcsen a buszpályudvar mellé épített vonat pályudvarra. Örömmel konstatálom, hogy itt is a Barcelonából már ismert R.E.N.F.E. jár. Egy kedves vasutas srác megszakérti nekem a spanyol nyelvű jegy automatát. Odajön a kollégája, láthatóan rólam beszélnek, láthatóan nem értem. Kedvesen elköszönnek, az amor szót én is megértem. 

A kiejthetetlen Fuengirola a végállomás, nagy baj már nem történhet. Útközben az új házigazdáimmal chat-elek, várnak a pályaudvarnál. 

Hamar megtaláljuk egymást, hazafelé kérdezik, éhes vagyok-e. Hú, rettenetesen. Gyors bevásárlás, erre a válaszra nem számítottak. Megérkezünk a legszebb fekvésű házhoz, amit valaha láttam. Omlett, vörösbor a teraszon, csodálom a tengert. Welcome to Spain. Megérkeztem.