SEMMITTEVÉS

"Carpe Diem! Seize the day, boys. Make your lives extraordinary." (John Keating /Holt költők társasága/)

The Palmer Squares - Bring The Bacon 

Úgy tűnik, a Jóisten olvassa a blogomat, ma elkeveredtem egy igazi, színes-szagos piacra. Kihagytam a jógát, mert viszonylag korán elindultam Fuengirolába, hajnali 11-kor már baktattam is lefelé a hegyről. Kaptam egyszer az Ikerlángomtól egy zenét, ami többszörösen is maga a csoda. Csak e bejegyzés írásakor derült ki számomra, hogy Ghymes, köszönet ezért és a lektorálásért is Anikó barátnőmnek. A zene és szöveg, mint az igazi szerelmesek, különbözőek, néha összefeszülnek, mégis harmóniában vannak. Talán ezért használják tangó zeneként is, amit én csak sokadik meghallgatás után tudtam elképzelni. Minden ízét viszont csak az andalúz tájakon bontja ki, ami azért is pikáns, mert egy török dal újrafeldolgozása. Megpróbáltam ma videóra venni nektek, de élvezhetetlen lett. Jobbra a hegycsúcsok, balra a tenger, eléred a kezeddel a felhőket és szól a zene. Ez a harmadik boldogság recept.

Lefényképeztem a szombati pihenőjét töltő kecskenyájat, amelyik a ház előtt szokott elvonulni. Persze így kőszáliként én is látom, hogy nem birkák, de akkor sem normális, hogy nincs szarvuk és mind egyforma barna. Lehet, hogy klónozták őket. A fényképezés már nem fért bele a magát kissé túlértékelő házőrző kutya által elfogadott viselkedési kódexbe. Ezen kicsit elvitatkoztunk a táskám közreműködésével, a héten már másodjára.
A buszmegálló közelében van egy nagy parkoló, ami eddig mindig töküres volt, most meg tele autóval, gondoltam megnézem, mi van ott. És megtaláltam a kendőmennyországgal keresztezett igazi piacot. Ennek ellenére nem voltam veszélyben, mert a tökéletesen tele bőrönd miatt vásárlási tilalom van.

Elbuszoztam Fuengirolába, ami elég feledhető helynek bizonyult, rengeteg külföldivel, méregdrága vásárlóutcával, keskeny tengerparttal. A tökéletes nagyobbacska mediterrán teret viszont megtaláltam. A kicsi terecskékben Palma de Mallorcával nem lehet versenyezni. Itt elfért egy templom, a budapesti állatkert teljes pálmaháza, egy arcnélküli szoborcsoport, pár kávézó és ezer galamb. Egyikük leszállás közben megvizsgálta a farktollaival, hogy van-e rajtam alapozó. Nem szeretem a galambokat, mióta pár éve engedtem, hogy kikeljen két galambfióka az erkélyen. Mert olyan picik és aranyosak. Azt persze nem mondták, hogy mindenféle féregszerűségeket is hoznak magukkal.

Hazafelé a szombati rajzásban megsokasodó kerékpáros fiúkon merengtem. Még egy csajt se láttam bringázni, mondjuk nekem nem hiányoznak. Emelkedőn tekerő kerékpárosgatyák, ennyi jut nekem az önkéntes száműzetésben.