PICASSO

"Fogadj el minden felest, amivel megkínálnak, táncolj el minden táncot, kukkants be minden kapualjba, csodáld meg minden szendergő macska hátát." (Bence - 2015.08.23.) 

Presser Gábor - Nagy utazás 

Reggelre elállt az eső, kisütött a nap, a feszültség is kiment belőlem. Elindultam felfedezni a nagyobb boltot a folyótlan hídon túl. A többórás eső miatt pocsolyák tarkállanak a mederben. Eltanulván a jó szokást a helyiektől, a bevásárlást kipihentem egy kávé mellett. A reflexeimre szükség is volt hazafelé, mert slaggal takarították a járdaszegélyt és a járókelőket az urak. Urak és ez nem vicc. Minden egyenruha gyönyörű, az utcaseprőké, a katonáké, a polgárőröké (ha jól fordítom), a postások halványsárga ingben, királykék nadrágban, az ing ugyanezzel a színnel, finom hímzéssel viseli a cég logót a zsebén. Lehet, hogy Zaráék sok cége közül az egyik a spanyol államnak tervez?

Őszintén, idén nyárig nem voltam egy Picasso rajongó, egyáltalán nem értettem. Aztán július elején a Guernica miatt megbocsátottam Madridnak, hogy egyáltalán létezik. Ott valamit elkezdtem kapiskálni. Örökké hálás leszek az ex-majdnem-anyósomnak, aki festőművész, hogy nem nevetett ki, amikor elmeséltem neki a művészettörténeti jelentőségű felismerésemet, miszerint "Picasso tudott rajzolni". És ma a Picasso múzeumban megértettem, amit akkor mondott, "előbb össze kell rakni, hogy szétszedhesd". Fentiekben bizonyítottuk a tényt, hogy tökhülye vagyok a művészetekhez, ezért csak az érzelmeken keresztül tudok viszonyulni hozzájuk. Ne várjatok tőlem idegen szavakkal tűzdelt mesteri elemzést, csak könnyek voltak. És ezen meglepődés, mert az még belefér, hogy Lajkó Félixen vagy Varnus Xavéron elsírja magát az ember lánya, de a Picasso-ban nincs is 'x'.  És ez nem szenvelgős hazavágyódás, ne reménykedjetek, istenien vagyok.
Talán nem csak engem merített ki érzelmileg a kiállítás, a múzeum kertje az egyik legnyugodtabb hely, ahol valaha jártam. Zen minimalizmus, verebek és galambok a kicsinyke szökőkútban, hatalmas fák árnyéka. Kilépve a múzeumból egy utcai gitáros zenéjére táncoló bácsiba futottam, minimum 80 éves volt, maximum 4 centiket lépett, tiszta Buena Vista Social Club. Szerelmes lettem.

Már tegnap is gyanakodtam a hangjuk alapján, de ma a kikötő mentén húzódó, botanikus kertre hajazó parkban megbizonyosodtam róla -ahogy Barcelonában-, itt is laknak zöld papagájok a fákon. Felmásztam a várba, ami inkább rom, bár egy részén vették a fáradtságot némi restauráláshoz, oda 2.20 euróért bemehetsz. Mondjuk, a mosdó eddigre nekem már megért ennyit, ezért nem dühöngtem. A hegyről körbe lehet látni a várost, félkaréjban a tengerrel. Az ott tartózkodó turisták felét kérésre lefényképeztem a saját gépével, beszéltem vagy öt nemzettel, még magyarokkal is.

Hazafelé átjöttem a La Mercad negyeden, csupa kiülős hely, koktélos pohár, vintage ékszer. Újra felhorgadt bennem, hogy Szentendrére kéne költöznöm, ha hazamegyek.

MARISKÁK

"Don't try." (Charles Bukowski)

Keep on - Champion

11 évesen verekedtem először az ujjak közé szorított kulccsal, a hatás olyasmi, mint a boxernél. Ez is Marisozással kezdődött, a kulcs csak később került elő. Középiskolás korom óta nem verekszem, de a Marisozással, Mariskázással a mai napig fel lehet húzni.

La Cala de Mijas is csepergő esővel búcsúztatott. Tina elvitt a vonatig, fél egykor már Malagában voltam. A heroikus küzdelemmel és baráti telefonos segítséggel életre csiholt spanyol prepaid netkártya reggelre kelve azzal fogadott, hogy elfogyott a limitem, töltsem fel. Mindezt persze spanyol nyelvű sms-ben, egy estényi airbnb-zés leszívta az egy gigát. Szerintük. Két üzletben is megpróbáltam meggyőzni őket, hogy nekem van igazam, de -tartok tőle- nem csak a spanyol tudásomon múlott, hogy nem jártam sikerrel. Nem volt mit tenni, ott álltunk a bőrönd meg én, Malagában valahol, net nélkül, térkép nélkül. Ha választanom kéne, én a szélessávú internetet az angol wc elé sorolnám. Így jár az ember két hét kompost toilet takarítás után. Kerestem free wifit és nekiindultunk.

Malagában a járdákat kőlapok fedik, amelyek 5*5 cm-es négyzetekből állnak össze. Remekül néznek ki, de a 105 literes bőröndöt gurítani rajtuk felér egy hangszóró mellől végighallgatott Sex Pistols koncerttel. Újra hálát adtam annak az ismeretlen vásárlónak, aki a Westendben rábeszélt a négykerekű bőröndre. Eszembe jut, hogy a gyermekem apja mesélt a suttogó aszfalt-ról, amit a német neve (Maryfalt) miatt itthon a szakzsargonban csak Marisnak becéznek, na az kéne Malagába, bár biztos az M5-ön is jó. Egyébként gumidarálék van benne a hangtompításhoz.
Már eléggé untam a dombra fel, dombra le, hídon ide és vissza dolgot, különösen, mert hidak vannak, meder van, folyó nincs. Nyomokban sincs, utóbb megtudom, hogy többévente egyszer erre jár a folyó is. Nagy nehezen megtalálom a Calle Mariscal-t, amit sajnos nem rólam, hanem egy katonai rendfokozatról neveztek el. A házigazdám nagyon kedves, bájos spanyol felhangokkal beszéli az angolt, a lakás hipertiszta, kicsi, de világos, megy a net, hurrá!

Már majdnem öt óra van, mire nekiindulok a városnak, múzeumba már nem érdemes menni, hát persze, hogy a kikötőbe tévedek. Mellém szegődik egy elképesztő kék szempár -hirtelen megértem, hogy miért is vesztegeti a Jóisten az időt a férfiak hosszú szempilláira-, sétahajózni ugyan nem akarok, de annyira beszélgetünk, hogy elmegyünk megnézni a városnéző hajót, amire a fiú jegyet akar eladni. Messziről integet nekik, menjenek csak, én nem fogok felszállni, de mire odaérünk, hirtelen meggondolom magam. A kedvemért visszakötik a hajót, felszállok és végül a tengerről nézem a Malaga fölé bukó naplementét. Nem könnyű ellenállni a kiegészítő szolgáltatásoknak (úgymint koktél, fényképezés, Sangria, mielőtt másra gondolnátok) egy olyan országban, ahol a férfilakosság fele -külsőleg legalábbis- a férfiideálom. A hajót Joven Maria-nak hívják.

Az ég csak azután szakad le, hogy benyitok a lakásba, egész éjjel szakad. Ez az én napom volt.

FÜSTBEMENT TERV

"In the end we only regret the chances we didn't take."

FREE RIDE - Edgar Winter Group 

Újabb bűnömet kell meggyónnom, azon felül, hogy egy Petőfi vers címét kölcsönvettem, nem annyira szeretem a verseit. De, ha már így eszembe jutott, örök csodálatom tárgyát, Mácsai Pált és Latinovits Zoltánt érdemes megnézni, már csak azért is, hogy ne feledjük, bármilyen jók is vagyunk, mindig nem lehetünk a legjobbak.
Az volt a tervem, hogy ma továbbmegyek, de pár dolog miatt a maradás mellett döntöttem. Péntek óta nincs a házban internet, csak pillanatokra. Airbnb-n keresek szállást, erre ennyi net nem elég. Vasárnap még a ruháimat is ki akartam mosni, de hirtelen felindulásból indultunk a születésnapra, nem tudtam elindítani a gépet, még ment az előző adag. Nem tudom mit csinált volna az az expasim, aki minden találkozásunkat azzal halasztotta későbbre vagy el, hogy még megy a mosógépe. És én el is hittem, a cérna csak ott szakadt el, amikor élére hajtogatva tette be az alsógatyáit a szennyesládába.
Már sötét volt, mire tegnap hazaértünk, mosásról szó sem lehetett, és kedvesen győzködtek, hogy maradjak még egy-két napot. Az ágy amúgy is egész nap nagyon húzott, ezért nem volt hozzá kedvem, hogy nekiinduljak ma 11-kor szállásfoglalás nélkül.
Dél körül megérkezett az új fiú, Andy Szlovákiából. Tom már pakolt, mert este Írországba repül, Tina rettentő elfoglalt volt, szokás szerint, ezért rám maradt a ház megmutatása, meg a szokások tisztázása. De nem bántam, Andy-vel egyből kiválóan megértettük egymást, az angol is OK volt, az Anyukája éppen Budapesten dolgozik, tehát eleve örült nekem. 26 éves, és engem is annyinak nézett, ami kedves és kegyes hazugság, de mosolyogva könyveltem el, persze. Lementünk a tengerpartra, és az erősen goás beütésű, utolsó parti bárban mezítláb csodáltuk a naplementét és megvitattuk az utazásokat, a félreértett és kinevetett angol mondatokat, kutyákat, gyerekeket, meg mindent. Mi beértük két alma cider-rel és csak a szomszéd asztaloktól átcsellengő füves füsttel, de ezzel egyedül voltunk a helyen. Nem is meséltem, hogy Tom nagymamája még főzött teát marihuánából, alvást elősegítendő.
Ránk sötétedett, mire hazavihorásztunk, legjobban azon a friss szerelmespárok első közös bevásárlására kívánkozó mondaton az Aldiban, amit Andy ejtett el. Vett egy mentolos papírzsebkendőt magának, mondtam, én nem szeretem a mentolost. "Óh, hát akkor ebben most nem vagyunk egyformák? "

SZÜLETÉSNAP

"You just gotta keep on livin' man. l-i-v-i-n (David Wooderson /Dazed and Confused/)

Foghat - Slow ride 

A csodás völgyben vagyunk újra, Tom 71. születésnapján, barbeque partin. Mindössze öt ember meg hat kutya. És elfűszerezett grillhúsok. Kellő önbizalommal mindent, de mindent el lehet rontani. A brain coach Martina a házigazdánk, kicsit kérdezgetem erről. Inkább mind coach a jó kifejezés, csak németről így fordította, ő eredetileg osztrák származású. Szerényen azt mondja, hogy mindenféle coachingnak ez az alapja, mert visszamegy a probléma gyökeréig, ha kell a gyerekkorig, és személyre szabott megoldási technikákat tanít (NLP, relaxációs technikák, ilyesmik).  Ilyet még sehol sem hallottunk. Sok bor és még több ugratás közepette valahogy ő kerül terítékre és jó darabig ott is marad. Kiderül, hogy a kiegyensúlyozottság mögött zűrzavaros magánélet és mindössze 37 év áll. Amin nem csak én lepődök meg, jól karbantartott negyvenesnek néztem.

Nincs nagy kedvem partizni, inkább beszélgetnék az otthoniakkal, meg ülnék kicsit paplanokba bugyolálva. De én vagyok az udvari fényképész, nincs mit tenni. Néha meglógok pókhálót és aranyhalat fotózgatni. Eközben találok egy grapefruit fát. Még sosem láttam ezelőtt ilyet, csak a ládában, azon nem is igen gondoltam tovább. Anno mi elvittük a kis-nagyfiunkat epret szedni az eperföldre, hogy városi gyerek létére ne gondolja, hogy a ládában terem. Ez a baj, bezzeg engem Anyukám nem vitt el a grapefruit ültetvényre.

Telihold van, visszavágyakozom a szülinapi teliholdba, most istentelenül hiányoznak a barátok. Estére Apukám kicsit rám ijeszt a vészjósló hangjával a telefonban, hogy vigyázzak magamra, mert katalán szavazás volt ma és nem kizárt, hogy balhé lesz. Jellemző, hogy itt egyáltalán nem beszéltek róla, nem része a mindennapoknak a politika.
Képek >>

SEMMITTEVÉS

"Carpe Diem! Seize the day, boys. Make your lives extraordinary." (John Keating /Holt költők társasága/)

The Palmer Squares - Bring The Bacon 

Úgy tűnik, a Jóisten olvassa a blogomat, ma elkeveredtem egy igazi, színes-szagos piacra. Kihagytam a jógát, mert viszonylag korán elindultam Fuengirolába, hajnali 11-kor már baktattam is lefelé a hegyről. Kaptam egyszer az Ikerlángomtól egy zenét, ami többszörösen is maga a csoda. Csak e bejegyzés írásakor derült ki számomra, hogy Ghymes, köszönet ezért és a lektorálásért is Anikó barátnőmnek. A zene és szöveg, mint az igazi szerelmesek, különbözőek, néha összefeszülnek, mégis harmóniában vannak. Talán ezért használják tangó zeneként is, amit én csak sokadik meghallgatás után tudtam elképzelni. Minden ízét viszont csak az andalúz tájakon bontja ki, ami azért is pikáns, mert egy török dal újrafeldolgozása. Megpróbáltam ma videóra venni nektek, de élvezhetetlen lett. Jobbra a hegycsúcsok, balra a tenger, eléred a kezeddel a felhőket és szól a zene. Ez a harmadik boldogság recept.

Lefényképeztem a szombati pihenőjét töltő kecskenyájat, amelyik a ház előtt szokott elvonulni. Persze így kőszáliként én is látom, hogy nem birkák, de akkor sem normális, hogy nincs szarvuk és mind egyforma barna. Lehet, hogy klónozták őket. A fényképezés már nem fért bele a magát kissé túlértékelő házőrző kutya által elfogadott viselkedési kódexbe. Ezen kicsit elvitatkoztunk a táskám közreműködésével, a héten már másodjára.
A buszmegálló közelében van egy nagy parkoló, ami eddig mindig töküres volt, most meg tele autóval, gondoltam megnézem, mi van ott. És megtaláltam a kendőmennyországgal keresztezett igazi piacot. Ennek ellenére nem voltam veszélyben, mert a tökéletesen tele bőrönd miatt vásárlási tilalom van.

Elbuszoztam Fuengirolába, ami elég feledhető helynek bizonyult, rengeteg külföldivel, méregdrága vásárlóutcával, keskeny tengerparttal. A tökéletes nagyobbacska mediterrán teret viszont megtaláltam. A kicsi terecskékben Palma de Mallorcával nem lehet versenyezni. Itt elfért egy templom, a budapesti állatkert teljes pálmaháza, egy arcnélküli szoborcsoport, pár kávézó és ezer galamb. Egyikük leszállás közben megvizsgálta a farktollaival, hogy van-e rajtam alapozó. Nem szeretem a galambokat, mióta pár éve engedtem, hogy kikeljen két galambfióka az erkélyen. Mert olyan picik és aranyosak. Azt persze nem mondták, hogy mindenféle féregszerűségeket is hoznak magukkal.

Hazafelé a szombati rajzásban megsokasodó kerékpáros fiúkon merengtem. Még egy csajt se láttam bringázni, mondjuk nekem nem hiányoznak. Emelkedőn tekerő kerékpárosgatyák, ennyi jut nekem az önkéntes száműzetésben.

FASÍRT A LEVESBE

"Silence is better than bullshit." 

Depeche Mode - Enjoy the Silence 

Ez egy kerti nap volt teljesen, őszre felkészítés, száraz levél gereblyézés, kapálás. Meg kell tanulni spanyolul, csupa dallam ez a nyelv: 'rastrillo', így mondják a gereblyét. Mondjuk, a talicska is gyönyörű szó, szerintem. Csak kicsit nehéz. Hálás voltam Apunak gondolatban, hogy úrilány neveltetésemben a mosószappan keverésen, csirke bontáson, politikai gazdaságtanon kívül a talicskázás is helyet kapott. Így már csak haladó szintra kellett lépnem, sziklás-köves domboldalon lefelé 30 fokban. Ami itt is 'very unusual', szokatlan, szeptember végén, amint azt Tom napjában négyszer elmondja. Azt hittem, csak gonoszkodás ez az angolokkal meg az időjárással, de Tomnál totál igaz.

A ház ura elképesztően rosszul főz, az angol "gourmand"-ság (lásd még: fish and chips) párosítva a spanyol bátorsággal. Abban a hitben van, hogy a rozmaringot kilóra kell a kajába tenni. Nem bennem van a hiba, megvitattuk Stellával, a németjuhásszal, egyetért. Úgy érzem, a híres angol udvariasságba nem fér bele, hogy erre rávezessem, ezért megkerültem a problémát. Amikor csak lehet -magyar ízek megmutatása ürügyén-, inkább én főzök. Sajnos nem én vásárolok, ezért bevásárlólistát írok, ma kivételesen Tinának. Ma egybefasírtot terveztem (nem mertem megpróbálni az olívaolajban fasírt kisütést), petrezselymes krumplival. Há, darált hús angolul, passz. SZTAKI szótár: darált=cracked, tehát ment a listára 'cracked meat'. És jött egy fél kiló apróhús. Kétségbeesett arcom láttán megéleztek nekem egy kést. Remek, fasírt ötlet ment a levesbe, összekapartam az összes vöröshagymát a házban és pörkölt lett belőle. Vacsora fölött elmeséltem a goulash sztorit, amúgy egy falat sem maradt. Angoltanár barátaim utóbb megszakértették, hogy 'ground meat' vagy 'minced meat' kellett volna. Végső megoldásnak a 'hamburger meat'-et javasolta Ildi, zseniális, kár, hogy nekem nem jutott eszembe.

11. SZOBA

"Life moves pretty fast. If you don't stop and look around once in awhile, you could miss it." (Ferris Bueller)

The Blakes - Commit

Eldöntöttem, hétfőn továbbmegyek. Ha mindkét házat nézzük, én a 11. szobában lakom. Hétfőn érkezik egy szlovák fiú, szintén volunteer, a nehezebb kerti munkákra. Én pedig nem várok tovább a 'melyik szobában is fog lakni' kiszámolósdi végére. Szóval továbbmegyek, talán Malagába, addig még meglátjuk. Pár nap szabadságra gondoltam menni, csak tekeregni, megnézni a környéket, meg magam lenni. Amikor arról írtam, hogy mi mindent lehetne komfortzónából kilépésként csinálni, legalább egy dolgot kihagytam. Ahogy Balczó András, amikor valamit elvégeztél, felmenni a hegyre egyedül egy oldal szalonnával. És csak akkor jönni le, ha átgondoltad és elfogyott szalonna. 

Én kimondottan féltem ettől az indulás előtt. Magamra maradni a gondolataimmal. Mert nagyon tudjuk ezt, elfoglaltak vagyunk, hangosak, fontosak. Nincs idő megállni, szembesülni, átgondolni. Csak úgy lenni. Ez egy jó meglepetés volt, hogy élvezzük egymás társaságát magammal. Nem hiányoznak az elfoglaltságok, amik kitöltik az űrt. Persze, mondhatjuk, hogy a világ egy olyan részén senyvedek, ahol évi több, mint 300 napon süt a nap és az emberek azt vallják, ha tenger, napfény és bor van, akkor minden van. Ez biztos segít, de szerintem nem ez a lényeg. "Az igazi bárány a kép alatt van, az igazi bárány láthatatlan."

GEKKÓK ÉS DARAZSAK

"Az élet nem az, amit az ember átélt, hanem amire visszaemlékszik." (G.G: Márquez)

Aerosmith - Sweet Emotion 

Az ablakmosás nekem mindig egy kicsit relaxáció is, belefeledkezel, csak jönnek-mennek a gondolatok közben. Én szinte mindig sokadik emeleteken mosok ablakot, így azt is összegezni lehet, hogy ha leesnék, minden el van-e rendezve utánam. Szerintem ez fontos, hogy -amennyire lehet- fel legyél készülve a végre, pont azért, hogy igazán élhess. 

Ebben a házban nincs emelet, a földszinten mosok ablakot, rengeteget. Kétharmaduk a tengerre néz, kiváló szórakozás. Váltogatod a fókuszt, közel-távol, ablak-tenger. Jó ezt gyakorolni, sokszor felejtjük el váltogatni a fókuszt. Közelre nézünk csak, tüzet oltunk, most azonnal megoldunk. Eladjuk a máért a holnapot. Nagyon-nagyon nehéz megállni, hátralépni és hosszabb időtávban is megnézni a dolgot. Ha a koporsóban fekve visszanézek, fontos lesz ez? Mondjuk, a családom már olyan sokszor hallotta ezt, biztos elhamvasztanak majd. Csak a biztonság kedvéért.

A teljes ellazulást azonban megakadályozzák egyesek. Darazsak és gekkók. Utóbbiakkal lassan megbarátkozom, már Portugáliában megtanultam a gekkómentes belépést. Mielőtt bemész valahová, felkapcsolod a lámpát és vársz. Egy-kettő-három, mehetsz. Ha elfelejtesz számolni és csak úgy benyitsz, tuti, hogy egy-kettő megriadva elrohan a sarokba és rád hozza a frászt. Ablakmosás közben nincs lámpagyújtás, ez pech. Viszont látod a hasukat, az vicces. A darazsak már nehezebb ügy, a szegélyek alatt laknak és akárhogy csűröm-csavarom, semmi jót nem találok bennük, félek tőlük kicsit, na. És eszembe jut, hogy nincs kálcium a gyógyszeresemben. Úgyhogy marad a cserkész mondás: Légy résen!

ÁLLÍTSÁTOK MEG TERÉZANYUT!

"Hiányzol!" (Bence)

Carla Bruni - Quelqu'un m'a dit

Nem olyan nagy kedvencem az "Állítsátok meg Terézanyut", ritka kivételként -szerintem- a film legalább olyan jó, mint a könyv. Van a filmben egy rész, ami nagyon nekem van kitalálva, amikor azt kérdezi Kéki Kata a barátnőjétől, hogy érezte-e már azt a buszon ülve, hogy ha nem figyel oda, akkor a szakadékba rohan a busz, nem érdekes, hogy mellesleg ott a buszvezető a kormánynál. Talán csak az érti ezt igazán, aki maga is érezte már. Hogy ha egy pillanatra nem figyelsz, akkor elromlanak a dolgok körülötted. Nélküled nem oldják meg, ha nem sürgeted, elmarad, ha nem koncentrálsz, tönkremegy. Hívhatjuk ezt megalomániának is, remélem csak túlfejlődött lelkiismeret. Én két éve ilyentájt kaptam egy nagy tanítást, az élet körülöttem -köszöni szépen- remekül elvan, akkor is, ha én papírzsebkendők közé csomagolom az egómat pár hétre. Nem felejtem ezt, de most újra kerekedik fel bennem, hogy a családban azért van kisebbfajta kommunikációs Csernobil, mert én nem vagyok ott, hogy elsimítsam. Hogy a Bankban azért van ilyen csend, mert én nem kérdezek. És kicsit az is, hogy Magyarország hátat fordított a lelkiismeretnek, mert az enyém hiányzott a közösből. Segítség, állítsátok meg Terézanyut!

MEGY A GYŰRŰ VÁNDORÚTRA

"Every friend was once a stranger." (Israelmore Ayivor)

Paul Simon - You Can Call Me Al

Tom osztja a feladatokat nekem, mit kell kitakarítani és hogyan, megfeszített figyelemmel végighallgattam a bemutatóval egybekötött kiselőadást az ablakmosásról. Mondjuk, nekem még sosem jutott eszembe ablakmosó lehúzóval csempét takarítani, szóval ma is tanultam valamit. Tom főz, ő vásárol be. Tom keresi a pénzt, utal és telefonálgat szanaszét a világba. Tom tisztítja a medencét, gallyazza a bokrokat. Tina, nos ő Tina, napi 24 órában. Istenem, engem miért nem vettek fel a hercegnőképzőbe?
Tom eltanulta tőlem a délutáni árnyékban olvasást és a melegszendvicssütőjét értékelni. Rászoktam az angolok között a szendvics, saláta 'lunch'-re és valami komolyabb a 'dinner' alias 'supper' vacsorára. Itt vagy két hétig és itt hagysz valamit magadból, a lecsó receptjét, az érthetetlen zagyválást a kovászos uborkáról, a Balaton két partját, hogy a nagymamád azt mondta a tisztára törölt tányérra, hogy "Na, szép időnk lesz holnap". Visszük tovább egymás szokásait, szavait, gondolatait. Tanítjuk egymást, csereberélünk. Nem csak a gyermekeinkben élünk tovább. Nekem megadatott a kis-nagyfiam, mégis sokat tűnődöm a nyomot hagyni magunk után kérdésen. Talán csak ennyi, felelősséggel és nyitottsággal tudomással venni, hogy hatással vagyunk egymásra.

ÓCSKAPIAC

"Every day, once a day, give yourself a present. Don't plan it. Don't wait for it, just let it happen" (Agent Cooper /Twin Peaks/)

Rupert Holmes - Escape (The Piña Colada Song) 

Jó ötletnek tűnt. A piacok ugyanis a gyengéim. Színesek, illatosak, vidámak. Imádok piacra járni, bárhol vagyok, elmegyek, ha tehetem. Ezért egyből igent mondtam, mikor megkérdezték, hogy elmegyek-e velük a piacra. Ez egy ócskapiac volt, fenyőtoboztól a salsaruhán át, a pókember figurákig. A használtcikk piachoz nekem nincs türelmem és egyből bekapcsolja bennem az emléket a rendszerváltás éveinek 'lengyelpiacairól'. A pokrócról árult életdarabkákról, amik nem mellesleg az elmúlt hónapokban újra feltűntek Budapesten. Persze, minden szabály alól van kivétel, volt egyetlenegy vízszintes lomtalanítás, amibe én is bele tudtam feledkezni, Lisszabonban a Tolvajok piaca. A coach suliban Velencei Joli a secondhand ruhabolttal magyarázta az opportunista keresést. A használtpiac is ilyen, nem úgy mégy oda, hogy elképzeled a tökéletes Igazmondó tükröt, hanem megveszed azt, ami éppen megfelelő: éppen jó, éppen megfizethető, éppen szükségesnek tűnik. Egyesek szerint a házasság is így köttetik. Különben meg, ki a fenének kéne igazmondó tükör.

FESTENI AZ EGET MERÉSZEN

"Take pride in how far you come. Have faith how far you can go." (Michael Josephson)

Lenny Kravitz - Stand

Reggel Tina jóga óráján kezdtem, Shanti jógát tart, némi koreai jóga áthallásokkal. Utóbbiból vette át, hogy ököllel végigütögeti a combokat, mellkast (mint Tarzan) és a karokat. Körben még mindig a tenger, szombat éhgyomorra el lehet viselni.
Aztán lesétáltam a tengerpartra, 40 perc oda, 45 vissza felfelé, ha hozzáadom a délutáni úszásokat a medencében, nincs akkora lelkiismeret furdalásom az edzés hiány miatt. Fényképeztem közvetlenül a tengerparton lévő fitness parkot, én otthon felnőtt játszótérnek hívom. Lehet nekünk is nagyobb kedvünk lenne Ancsival vasárnap délelőttönként ezeken izzadni, ha a kaszásdűlői gépek előtt is tengeri szél fújna, és alig öltözött pasik grasszálnának. Na, kapok majd az Edző Úrtól.

Hazafelé fényképezés, nem tudok betelni az éggel. Ami azt illeti a tengerrel sem, de ötéves koromig egy sufniból átalakított albérletben laktunk, WC hátul az udvar végében, közben meztelen csigákon átkeléssel. A Bercsényi utcában nem volt tenger, de órákat töltöttem a felhőket bámulva és azt tervezgetve, hogy ha nagy leszek, abból fogok élni, hogy kizárólag az eget fogom festeni. Így lettem közgazdász.

LADY DI

"Coming back is not the same as never leaving." (Terry Pratchett)

The Qualitons-Wandering will

Délután elmentem Tinával és néhánnyal a jógás csajok közül egy vezetett meditációra. Pár percet autóztunk csak a főúttól és egy mesebeli völgybe érkeztünk. Egy relaxációs wellness központ, de nem is az India által ihletett, lágy selymekkel bélelt házacskák miatt volt csoda. A völgy aljában van egy tavacska és az azt tápláló patak vize élteti a gyönyörűséges kertet. Vannak helyek, ahová megérkezel és megnyugszol, ez is ilyen.
A meditációt egy 'brain coach' tartotta, az az ember, aki láthatóan egyensúlyban van és nem csak beszél róla. Bár, hogy mi is az brain coach? Hagyok teret nektek, olvassatok utána. A csaj viszont kedves és intelligens volt, érdekeseket mondott a felvezető szövegében, a kedvencem az volt, hogy bármilyen tevékenység, mondjuk a vasalás is lehet meditáció. Ez korra és nemzetiségre való tekintet nélkül hangos vihogást váltott ki a jelenlévő nőkből. A meditációról nem tudok nyilatkozni, semmit nem értettem belőle. Furcsállottam, mert addig teljesen jól követtem a csajt. A 20 perc végén kiderült, hogy nem az angol tudásommal volt a baj, hanem olyan halkan beszélt, hogy a többiek sem igazán értették. Először tartotta szabadban a meditációt, nem számolt a szél és a madarak hangjával.

Hazafelé beugrottunk egy kis csajos dumálásra egy dél-afrikai étterembe, ami a helyi angolok törzshelye itt Spanyolországban. Én is meg voltam kavarodva rendesen. Ráadásul ma este indult el a Rögbi Világkupa Angliában. Épp a megnyitó filmre érkeztünk meg, amely úgy indul, mint egy kosztümös játékfilm és fel nem foghattam, hogy a sok sörösüveget szorongató macsó minek bámulja. Aztán elindult a megnyitó ceremónia és lassan összeállt a kép. A nyitóbeszédet Harry herceg mondta és mivel nem ismertem meg egyből az újdonsült szakálla miatt, ír barátném elkezdett felvilágosítani az angol királyi családról. Gyorsan odaértünk Lady Diana szerencsétlen házasságához, aki nekem is személyes kedvencem volt, de azt a pletykát itt kellett megtudnom, hogy talán nem Charles Harry apja. A habitus, a sárm és a hajszín inkább egy jóbarátra utalnak. Akárhogy is volt, abban a spanyolországi kocsmában bilaterális megállapodás született Írország és Magyarország között, hogy örülünk, ha legalább néhány napra és éjszakára boldog volt Lady Di.

A rögbi nem a kedvencem, imádom a focit és kedvenc vitapartnerem hatására már az amerikai focit is kóstolgatom, de a rögbiről semmit sem tudok. Ez ugyan nem akadályozott meg, hogy 17 évesen levezessek egy rögbimérkőzést, de a bírónak ugye, mindig igaza van. Gyerekem apja szokta mondani, hogy a túravezetés nem tájékozódás, hanem önbizalom kérdése. Most láttam először egy teljes rögbimeccset, igazi angol pub hangulatban, mert a nyitómeccset itt is a házigazda játssza, tehát Anglia-Fiji meccs volt. Azért én mégiscsak Fiji-nek szurkoltam.

HOUSEKEEPING

"Chillin' like a villain.' (US slang)

Beach Boys - Kokomo

La Cala de Mijas-ban vagyok, 45 km-re délnyugatra Malaga-tól. A házigazdám egy angol házaspár, Tina és Tom. Tom nyugdíjas, de igen aktív, versenylovakat tanít be. Tele van a ház lovas fényképekkel, serlegekkel, az udvarban pedig egy istálló, bár ittlétemkor éppen nincsenek lovak. Tina nem dolgozik, szerintem ő is 60 környékén lehet, most éppen jógatanárként működik, hetente 3 órát tart a környéken élő angoloknak, itt a házban. Helyesebben két házról beszélünk, egy hatalmasról, aminek két terasza a tengerre néz, a harmadik pedig a hegyekre. A másik házhoz tartozik az istálló, közvetlenül egymás melletti telken vannak, de csak a kapun keresztül lehet átjárni, nincs összenyitva a két telek. Egy domb tetején vagyunk, gyönyörű  kilátás körben. A házhoz tartozik még egy németjuhász, Stella és Oscar, a befogadott macska. Kettőnk kapcsolatát alapvetően meghatározza, hogy ellopta  a vacsorám maradékát első este, amíg én kimentem a ház elé megnézni a menetrendszerűen nyolckor hazatérő kecskenyájat, kb. 80 barna kecske. Igazából először azt hittem, hogy lenyírt juhok, csak azt véletlenül tudom angolul és nem azt mondták. Talán már említettem, nem vagyok egy nagy agrár tudor.
A dolog itt takarítás legfőképp. Egyszer mondta a jóvágású, széttetovált brit angoltanárom, hogy szerinte az angolok nem túl tiszták otthon. Gondoltam akkor, hogy ha egy 30 körüli pasi szerint nem túl tiszták, az legalábbis aggasztó. Nem lehet általánosítani, de az eddigi tapasztalatok őt igazolják. Magyarul ez azt jelenti, hogy kitakarítottam a hűtőt, mielőtt beletettem a joghurtomat.

LÉLEGEZZ!

"It is not down in any map, true places never are." (Herman Melville)

Sufjan Stevens vs. Coldplay - Chicago Clocks

Eredetileg rendszerszervező vagyok -Mérő Laci szokta mondani, hogy bármivel is foglalkozik, az ő anyanyelve a matematika-, az én anyanyelvem az algoritmizálás, a rendszerbe foglalás. Akkor is, ha vízóra papírt töltök ki, akkor is, ha rendezvényt szervezek és akkor is, ha családot menedzselek. Utóbbi nagyon szeret engem, mert ezt többé-kevésbé békésen elviseli. 

Az egész csak arról szól, hogy meg kell találni a rendezőelvet. Amikor gyerekkoromban Anyukám gombjait rendezgettem különböző szempontok szerint, könnyű volt. Amikor banki rendszerekben képezzük le a valóságot, időnként elég nehéz. Ha ezt a létezés nevezetű valamit körülöttünk akarjuk jobban megérteni, az élet rejtett logikáját keressük, egyenesen lehetetlennek tűnik. Mégis, ebben a pár hónapnyi ajándék időben én intenzíven ezzel foglalkozom. Napra-nap ezt tesszük, megéljük, értelmezzük, visszacsatoljuk, de nekem most megadatott, hogy hátrébb lépjek és lecsendesítsem a háttérzajt. Nagyon hiányoznak, akiket szeretek, néhányuknak hallom pár naponta a hangját, mások írnak, páran csendben szeretnek engem messziről. Ennek ellenére áldásnak élem meg, hogy itt lehetek és figyelhetek.

Persze ezt számtalan más módon is megtehetném, lehetnék a csakazértis Moszkva téren a hajléktalanok között, ülhetnék börtönben, járhatnám a Camino-t, dolgozhatnék három műszakban a ládagyárban. Sokféleképpen kikerülhetsz a komfortzónádból. Nekem fontos volt, hogy valamit dolgozzak, ezért a segítőként utazást választottam. Fontos volt, hogy utazzak, el akartam kicsit jönni Magyarországról Európába. Abból élek, ahhoz értek, hogy terveket, módszereket gyártok és azt véghezviszem, véghezvitetem. Nekem a komfortzónából kilépés az, hogy nincs terv, hogy nem nálam van a kontroll. Az utam alakítja, hogy merre megyek, hol alszom, mit dolgozom, mit eszem. Nekem nincs más dolgom, csak lélegezni.

ÚTKÖZBEN

"Take only memories, leave only footprints." (Chief Seattle)

Matisyahu - Sunshine

Hatkor kelek, Hold továbbra is sztrájkol, Owl kivisz a buszhoz. Még a pályaudvar melletti kispiszkosban bedobott kávéval (itt is csodajó a kávé) együtt is túl korán érek oda. Miután rájövök, hogy a busz arról a pályaudvarról indul, ahol megvettem a jegyet, nem a mellette lévőről (minek építenek két buszpályaudvart közvetlenül egymás mellé?), csak ücsörgök. Mellém ücsörög egy hátizsákos, fekete bőr svájcisapkás fiatal srác, mivel már vagy húsz perce késik a busz és rajtunk kívül ez senkit nem zavar, elkezdünk beszélgetni. A harmadik kérdésnél kiderül, hogy Barcelonából való, innentől aztán igazán nagy a barátság.

Sevilláig van meg a jegyem, hogy hogyan tovább még nem tudom, csak annyit, hogy Malaga környékére kell eljutnom. A buszon alszom, nem nagyon van levegő, van ugyan légkondi, de azt pihentetik. Felébredek, amikor megállunk, katalán barátom hosszasan magyaráz, azt veszem ki, hogy a portugál-spanyol határon vagyunk, innentől már csak egyenesen keletre megyünk Sevillába. Azt mondja 15-20 percet fogunk állni, nyugodtan leszállhatok egy kicsit. "Welcome to Spain" fejezi be széles mosollyal. Az övtáskámon kívül minden cuccom fent hagyom a buszon és próbálom kiverni a fejemből az "Utas és holdvilágot", nem fogok lemaradni. Elviharzok a női WC-hez, hatalmas sor, ez még nem meglepő, minden nyilvános helyen így van. Nem értem, hogy ez az építészeknek miért nem tűnt még fel? A meglepő az, hogy az egy szem fogyatékos WC-hez áll a sor, mert a teljes női blokkot rejtő ajtóban egy ingerült takarítónő magyaráz, hogy ő csak párhuzamosan tud kitakarítani 8 női WC-t. Welcome to Spain. De, hogy lássuk, hogy segítőkész, bedörömböl a fogyatékos WC-be, ahonnan hamarosan elrévedő mosollyal távozik egy férfi. 12 nő, 15 perc, latolgatom az esélyeket. Megjelenik a katalán fiú is, térül-fordul a férfi WC-ből, mondom neki, itt ne hagyjanak, azt válaszolja, menjek be inkább a fiúkhoz. A fele fal piszoár, nem tudom lehántani a neveltetésem.

Visszaérek időben, új barátom a busz körül kószál, láthatóan nagyon töri valamin a fejét. Aztán odajön és kiböki, hogy mehetnénk egy darabig közös blabla autóval. Mellém ül a buszon, letöltjük a BlaBlaCar app-ot, osztunk, szorzunk. Akármilyen kedvesen győzköd engem, Cadiz-ba megy, Sevillától délnyugatra kb. 100 km-re, én meg délkeletre 200-ra. Se Cadizból, se Sevillából nem találok autót, marad a hagyományos módszer. Sevillában a buszpályudvaron tölti még egy kicsit a mobilját a power bankomról, míg beteszem a bőröndöt a csomagmegőrzőbe. Nagy öleléssel búcsúzunk, megyek buszjegyet venni Malagába, miután megnézem, hogy fél órányit kéne gyalogolni a vonat pályaudvarig.

A buszjegy vásárlásnál rájövök, hogy itt egy órával később van, mint Portugáliában, a busz indulásig már csak 40 percem van. Kicsit kimegyek a környékre pár fotót lőni, veszek egy zsemlét meg egy kólát. Ma még semmit nem ettem. Malagaban átgurulok a bölcsen a buszpályudvar mellé épített vonat pályudvarra. Örömmel konstatálom, hogy itt is a Barcelonából már ismert R.E.N.F.E. jár. Egy kedves vasutas srác megszakérti nekem a spanyol nyelvű jegy automatát. Odajön a kollégája, láthatóan rólam beszélnek, láthatóan nem értem. Kedvesen elköszönnek, az amor szót én is megértem. 

A kiejthetetlen Fuengirola a végállomás, nagy baj már nem történhet. Útközben az új házigazdáimmal chat-elek, várnak a pályaudvarnál. 

Hamar megtaláljuk egymást, hazafelé kérdezik, éhes vagyok-e. Hú, rettenetesen. Gyors bevásárlás, erre a válaszra nem számítottak. Megérkezünk a legszebb fekvésű házhoz, amit valaha láttam. Omlett, vörösbor a teraszon, csodálom a tengert. Welcome to Spain. Megérkeztem.

KERT

"Keep on'. Smailing." (American proverb)
C2C - Happy

Utolsó napom itt, búcsúzásul reggel még az eső is elkezd szitálni. A délelőtti teendők is ekörül forognak. Bepakolni a házakba, mindent, ami elázhat. A külső asztal helyett előkészíteni a konyha épületében lévő benti asztalt az étkezésekhez. Amikor igazán rákezdi, hat hétig nem hagyja abba.  A kutyákkal elmegyünk egy utolsó reggeli sétára, párszor elvittem már őket, ez nem az én dolgom, de szeretek velük sétálni. Kergetik egymást, a nyulakat, ki tudja mit. 

Owl összeírja mit kell megcsinálnom, mielőtt elmegy. Hihetelen hálás vagyok neki, az odafigyelésért, a sok segítségért, a szervezettsége nagy támaszom volt abban, hogy belejöjjek ebbe az egészbe.

Ketten maradunk Stu-val, a német pár elment, a franciák csavarognak. Mosok, pakolászok a bőröndbe, pont ugyanannyi cuccom van, mint amikor jöttem, most valahogy mégsem akar beleférni. Ha egyszer kinyitod a gilisztakonzervet...

Azért indultam el erre az útra, hogy meghalljam a saját hangom, megtaláljam a saját nevem. Hogy a napi megoldandókból kiszitáljam a számomra igazán fontosat. Innen azt viszem tovább, hogy sokkal közelebb kell élnem a természethez, mint ahogyan eddig tettem.

FARO ISLAND

"Don't count the days, make the days COUNT." (Muhammed Ali)

K'naan - In the beginning 

Vasárnap, szabadnap. Korán elmegyünk Owl-lal, míg ő a templomban van, vásárolgatok kicsit a keddi utazáshoz és beülök egy kávézóba. Akárhogy is, ez a műfaj megy a portugáloknak a legjobban. Alig fejezem be a világ legfinomabb mandulás croissant-ját, Owl már meg is jelenik a barátnőivel. Hamar végzett, biztos nem gyónta meg az ittas vezetéseit. Innentől egy órán keresztül stand by-ba kapcsolok és olvasok, mert angolul beszélgetnek ugyan, de a tökéletes semmiről.

Ennek ellenére megéri megvárni, mert elvisz Faro Islandra. Itt a tengerparti kutyasétáltatás ismét trükkös gin tonicba torkollik, de nem bánom, mert fantasztikus hangulata van a helynek. Csupa tengeri emlék a kocsma, a tulaj szolgál ki, az élete fényképeken a falon. Az asztalok között cirkáló kutyája a vádlijára tetoválva, az asszony az alkarjára. Esztétikailag fordítva indokoltabb lenne. 

Owl elmegy Suzyval, én meg sétálok végig a szigeten és élvezem a színeket, a napfényt, a szelet. Egyszer csak meglátok egy színes ernyőt a levegőben, átvágok keresztben a szigeten és végtelen fényképezésbe kezdek. Kytesurf-ösök mindenütt a hullámokon. Annyira belemerülök a bámészkodásba, hogy kis híján lekésem a hajót, ami visszavisz Faro-ba.

Mivel van még időm a busz indulásáig, hirtelen ötlettől vezérelve felülök a kisvonat formájú turistabuszra. Faro-ról semmit nem tudok meg, ha nem énekelne egy olasz csapat mellettem, akkor sem lehetne hallani a felvett szöveget, annyira rázkódunk a kockaköveken. Ha arra jártok, hagyjátok ki.

PIRI-PIRI

"Time is a circus always packing up and moving away." (Ben Hechts)

The Creation "Making Time"

Ma délutánra vártunk egy francia házaspárt. Stuart-tal (jobban van a lába) a tengerpartról hazafelé autózva azt játszottuk, hogy fogadásokat kötöttünk, hogy az új lány hány éves, milyen színű a haja, csinos-e vagy kevésbé. Mikor hazaértünk egy széles mosolyú fekete fiú fogadott minket, a férj, aki beszél négy afrikai nyelven meg franciául, de angolul egy kukkot sem. Előkerült a felesége is, egy kedves törékeny lány, szülésznő Afrikában és maga is pár hetes terhes. Ő is csak egy kicsit beszél angolul, de ennek ellenére eljöttek a közös vacsorára. A fogadás döntetlen lett, 26 éves (én nyertem), barna hajú (Stuart nyerte),  egy várandós kismama akárhogy is, de gyönyörű (nem hirdettünk eredményt). 

A közös vacsora Olhao-ban egy borbisztróban kezdődött, és egy csirkespecialista étteremben végződött. Utóbbit nem bántam, mert ha a halat nem számítjuk, két hete nem ettem húst. A francia házaspáron kívül még egy fiatal német pár, Owl és én voltunk ott. A francia fiút nem irigyeltem, mert többkörös próbálkozás után egyértelművé vált, hogy nincs közös nyelv. Úgyhogy maradt a mutogatás és a nevetés. Egész jól működött, például a piri-piri szósz ürügyén "megbeszéltük", hogy ez neki ez meg sem kottyan, mert már gyerekkorában is méregerős paprikát rágcsált. A piri-piri szuahéli eredetű szó, egy erőspaprika szósz, olyasmi, mint az erőspista, csak lágyabb, krémesebb. Portugáliába a gyarmatokról került be, ahogy a  grillcsirke is, ami szinte nemzeti eledellé vált, a nagyobb közértekben is kapni. Lisszabonban, a nyáron vettem egy fél grillcsirkét egy kifőzdében és ott is fel volt a tulajdonos dúlva, hogy sem piri-pirit, sem citromot nem kértem hozzá. Én meg azon, hogy nincs kovászos uborkája.

A vacsora nagyon jól sikerült, magasröptű társalgás ugyan nem volt, de a jóféle fehérbor elsimította a nyelvi akadályokat. A barátságot pedig a fantasztikus portugál sütemények pecsételték meg.

RÁNCTALANÍTÁS?

“Live, travel, adventure, bless, and don’t be sorry.” (Jack Kerouac)

Robert Johnson - CrossRoads

Csendes, fülledt, eseménytelen nap. Délelőtt vasaltam egy adagot a teraszon és Simon & Garfunkel-t hallgattam. Nem lehet olyan rossz a kedvem, hogy egy kicsit ne segítsen a zenéjük. Most csak úgy a hangulat kedvéért hallgattam és azon tűnődtem, hogy bakfisként sokszor vasaltam Apu ingeit és közben arra gondoltam, hogy ha semmi nem jön be az életben, vasalásból biztos megélek majd. Majdnem minden bejött az életben, most pár napig mégis –többek közt- vasalásból is élek. Mondjuk, nem az ágynemű vasalás a kedvencem, sosem érzed, hogy befejezted volna, különösen a gumírozott szélű vászonlepedőket. Olyan, mint az adattárház építés, neverending story.

A ráncokról eszembe jutott, hogy volt egy exkedvesem, aki tökfejből már családapává érett, nálam fiatalabb, helyes és igazánjópasi, mégis amikor a barátnőim ugrattak, hogy melyik testrésze tetszik legjobban, én habozás nélkül a nevetőráncaira voksoltam. Csak másodiknak említettem a csípőcsont feletti haránthasizom kidolgozottságát, pedig attól elvesztem a fejem.

Úgy tűnik, jól csomagoltam, legalábbis eddig nem hiányzott semmi, csak a szemránckrémemről derült ki, hogy otthon vagy a Hugiéknál hagytam, bár esküdni mernék rá, hogy betettem. Lehet, hogy ezért voltak olyan jó karban a belga reptéri emberek? Negyven fölött, azt mondják, kötelező. Kajánál kozmetikumokról beszélgettünk Owl-lal, és meséltem neki, hogy otthon hagytam, erre azt válaszolta, hogy ő sosem használ, csak csapvizet. Hatvankét évesen jó karban lévő ötvenesnek néz ki. Lehet, hogy neki van igaza? Vagy azért nem iható itt a csapvíz, mert szemránckrémmel hígítják? Nem tudom.

HULLÁMOK

“There are plenty of ways to enter a pool. The stairs ain’t one."

(Walker Lemond)

The Soft Packs - Answer to Yorself

Nehezen keltem, fáradt voltam egész délelőtt. Semmi különösről nem beszéltünk, valahogy mégis felkavart az esti beszélgetés a gyermekem apjával. Átjött egy hullám egy régvolt dimenzióból az enyémbe. És itt interferáltak.

Reggeli takarítás, a rutint ma megtörte, hogy a hátsó traktusban összefutottam a német lánnyal, aki ékes angolsággal megkérdezte, hogy szerintem mit kéne tenni, mert a barátja panaszolta, hogy a fiú wc-ben magas a szarhalom, -bocs, mondjátok másképp, ha szégyenlősek vagytok- és a ráöntött fűrészpor egyből legurul, nem takarja, amit kell. És hogy el kéne valahogy egyengetni. Vagy valami hasonlót, mert egy árva kukkot  sem értettem belőle, csak a kísérő kézmozdulatokból raktam össze, hogy mit akar. Elit iskola volt a Hámán, de az angolórákon kimaradt az idevonatkozó szókincs, csak annyit bírtam kinyögni, hogy szerencsére ez nem az én munkámhoz tartozik, de továbbítom a kérést. Utóbbi hazugság volt, mert max. lerajzolni tudnám a házigazdáknak.

Owl házának takarítása után, hisztérikus gyorsasággal elindultunk valahová, aminek köze volt a mosodához, meg Stuarthoz. Épp csak bedobáltam a táskámba a túlélő készletet (térkép a finta környékéról, mobil, pénz, e-book olvasó, pzs, víz, napszemüveg) és már viharzottunk is. Owl a szomszéd faluban kitett a Lidl-nél, hogy elszalad a mosodába, várjam meg Stuart-ot. Nem igazán értettem, hogy mi van, de olvasgattam, Stuart sehol és nem törtem a fejem azon, hogy miért nem használják a mobiltelefont egy találkozó megszervezéséhez. Befutott Owl és kiderült, hogy Stuart rég bent van, már bevásárolt és a kasszánál áll. Megkérdezték, hogy mit akarok főzni este, mert én vagyok a soros. Nagyszerű, volt kb. 15 másodpercem, hogy kitaláljak egy vega fogást és a hozzávalókat. Áh, megvan, gyorsan visszaszaladtam, hoztam két padlizsánt, mert nem emlékeztem, hogy hívják angolul. Elhadartam a töltött padlizsán hozzávalóiból, ami eszembe jutott, mindenre bólintottak, hogy van otthon. Reménykedtem, hogy nagyot nem hibázok.

Hazafelé megpihentünk egy vendéglátóipari egységnél, és levegőt venni sem volt időm, Owl már ki is kért egy üveg bort, szerencsére kisebb üveg, 3,5 dl körül, de könyörgöm, még 11 óra sem volt. Beszélgettünk egy jót, anyákról, anyósokról, házasságról, a legigazibb beszélgetés volt, mióta itt vagyok. El is felejtkeztem róla, hogy angolul beszélünk, nem maradt hatástalan a bor.

Ebéd után megkérdezték, hogy akarok-e menni a tengerpartra, hát erre mindig igen a válasz. Elmentünk Stuart-tal Faroba és hihetetlen szép volt a part, a nyáron először megteltek a szigetecskék közti lapályok vízzel. Ahol tegnapelőtt még sétálgattak a helyiek, most tenger volt. Fújt a szél és éjjel is fújhatott, mert hatalmas hullámok voltak. Le sem ültem a törölközőre, hanem egyből mentem a vízhez. Hideg volt a víz, de nagyon vicces, ahogy a hullámok visszaverődnek a partról, egymásnak csapnak, majd nincs idejük elhalni, mert már ott is a következő. Lassan beljebb és beljebb mentem, igazán át tudtam érezni, milyen lehet, ha valaki fél a víztől. Még a térdig érő vízben is félelmetesnek tűnt. És az is volt, úgy vágott fenékre egy hullám, hogy lesmirglizte a narancsbőrt a homok a hátsó felemről. Próbálgattam, hogy meg tudok-e állni, de csak akkor nem döntöttek fel a hullámok, ha rájuk feküdtem, és sodródtam velük egyet. Ha beleálltam, akkor felborítottak. Úgy tűnik az állás egyben ellenállás, az áramlással menni, hagyni magunkat valami sokkal hatalmasabb által mozgatni, az alázatos, félelmetes és élettel teli. Bár ezt Erika barátnőnk már rég mondja. Fáztam, kimentem bámulni az eget, a telefon hibát jelzett fényképezéskor, újraindítottam, kérte a PIN kódot, ami persze a bőröndömben van, úgyhogy nincsenek képek.

Gyors séta kutyákkal és kivonultam a konyhába főzni. Még felhívtam Mamát, hogy hogyan szokta előfőzni a padlizsánt, aztán hajrá. Csodásan nézett ki a tölteléknek való, ahogy pirult az olívaolajon a hagyma, fokhagyma, paradicsom, paprika, padlizsán, meg egy kis gomba. Megtöltöttem a fél padlizsánokat, rátettem a reszelt mozzarellát, és amíg összepirult a sütőben azon röhögcséltünk Stuart-tal, hogy végre találtunk egy szót, amit magyarul is úgy mondanak, ahogy ők: mozarella. Egy igazi angol szó, ugyebár.

Nagy sikere volt a kajának, de igazán a desszert miatt sajnálhatjátok, hogy nincs ízátviteli periféria. Csoki mousse-t csinált Stu, brandy-vel és naranccsal meghülyítve, a lelkem is eladnám érte. Este nekiültem dolgozni, sokra nem jutottam, mire mindent összeszedtem, megválaszoltam, már alaposan holnap van.

Még valami, amikor a helyesírást ellenőriztem és rákerestem Bence idézetére is, akkor derült ki számomra, hogy ebből a könyvből van: Walker Lamond - Szabályok a meg nem született fiamnak, egy kicsit megható, hogy az én kis-nagy fiam ebből idézett nekem.

SÜSÜ

"Not all those who wander are lost." (J.R.R. Tolkien)

 Szabó Benedek és a Galaxisok - A teljesség felé

Valamelyik nap megkért Stuart, hogy mossam le a címkét vagy 25 egyforma, halványkék, üres borosüvegről, mert valamit készíteni akar belőlük. Mondtam, hogy rendben, de cserébe tanítson meg palackot vágni. Nem volt vendégváltás, Owl sem volt otthon, úgyhogy ma jött el az üvegvágás napja.

Stu előző délután azon viccelődött -mondván, hogy napról-napra tisztább a ház, mióta itt vagyok és gyorsan is csinálom meg a dolgokat-, hogy ha becenevet adna nekem az "efficient" (hatékony) Mary lenne. Úgy tűnt, bóknak szánta, de engem elgondolkodtatott. Nagyra tartom a hatékonyságot és idegesít a lassúság. Mégis valahogy mást szeretnék. A hatékonyság hideg, opportunista. A lovag hatékony, a hősnek elvei vannak. A Süsü a sárkány meséje jól rajzolja ezt meg, a királyfi lovag, Süsü hős, ő a pillangókat szereti, a vackort és nem képes háborúzni. A lovag tökéletesen megoldja, én mégis inkább Süsü szeretnék néha lenni.

Szóval, Stuart ki akart fogni rajtam, már előre kárörvendett, hogy na, majd az üvegvágás. Megmutatta az eljárást, van egy célszerszám, ami körülöleli a palackot, rá kell szorítani, a benne lévő mozgatható gyémánt késsel körbekarcolni, majd a vágás vonalát forró majd hideg vízzel lassan végiglocsolni. És az üveg eltörik a vágási vonalon. Vagy nem.
Kaptam egy borospalackot, hogy vágjam ketté, mécsestartóra és üvegharangra. Hú, nagyon izgultam, de rájöttem karcolás közben, hogy az elv ugyanaz, mint a csempevágásnál, csak itt fel van tekerve a csempe. Csempét meg már vágtam párszor, rögtön pepita-diagonál konyhalappal kezdtük a gyermekem apjával. Forró víz, hideg víz, halk pattanás és kettétört. Tökéletesen a vágási vonalon. Úgy örültem neki, mint majom a farkának. Stuart nem akarta elhinni, ezért emelte a tétet, adott egy nagyon vastag falú 1,5 literes pezsgősüveget. Egyszerűen lehetetlennek tűnt, már a szerszámba való befogás is komoly kihívás volt, mert túl nagy volt az üveg. Körbekaristoltam másfélszer, beleadva apait-anyait. Locsolgattam felváltva a kétféle vízzel, pendülés. Életem egyik fő műve megszületett.

VÁRATLAN

"Akárhol is vagy, légy ott teljesen. (Eckhart Tolle)

Morcheeba - Even Though 

A reggelinél hirtelen megkérdezte Owl. hogy elkísérem-e őket Lynne búcsúnapjára, várost nézni, tengerpartra kirándulni. Fél szekrényre való vasalnivaló volt a másik lehetőség, nehezen döntöttem. 

Búcsúajándékként egy drága, kedves mentoromtól a bankban Bill Bryson: Egyik lábam itt... című könyvét kaptam, ez az egyetlen papír regény, amit magammal hoztam. Abban olvastam egy itáliai Csontkápolnáról, és a vicces hangvétel ellenére is kirázott a hideg az ötlettől.

Faro-ban is van egy, az egyik templom kertjében, ahová vasárnap nem jutottam be. Ide jöttünk ma elsőként, a Capela dos Osso-ba. A 4*6 méteres kápolna bejáratánál lévő "Pára aqui a considerar que a este estado hás-de chegar" ("Állj meg itt és gondolj a sorsra, ami téged is elér") feliratot illusztrálták 1816-ban több  mint 1000 karmelita szerzetes combcsontjával és koponyájával. Megdöbbentő látvány, abba meg nem is akartam belegondolni, hogy öklömnyi fejű szerzetesek vajon tényleg voltak-e? És lehetett a szürrealitást fokozni. Már vasárnap is szemet szúrt, amikor lepattantam a kapuról, hogy a templom oldalában egy óvoda van. Végül is Óbudán az egyik templom oldalhajójában évekig autóalkatrész raktár volt. Azt viszont csak most, a kápolnából láttam, hogy a Csontkápolna hátsó ajtaja az óvoda udvarára nyílik. Le volt lakatolva meg rácsozva, de az átlátszó üvegen keresztül a gyerekek simán bekandikálhattak a koponyákkal teli falakra. Képtelenség volt lefényképezni a fénycsapda miatt, hihetetlen, de el kell higgyétek nekem.

Beültünk egy kávéra. Ezt itt nagyon tudják, elmegyünk a piacra, fél óra vásárolgatás, egy óra kávézás. Heti nagybevásárlás, ki kell pihenni az izgalmakat egy kávé mellett. Láthatóan szegénység van a környéken, de az együtt kávézás mégis virágzik. Az is igaz, hogy 1-1,5 euró között van egy kávé és isteni finom. Portugáliában elég gyakran előre kell fizetni a rendelést, így amikor megittuk az Owl által kihozott kávékat, vidáman felálltunk és kimentünk. Lynne fordult vissza a nagy kiabálásra, hogy nem fizettünk. Owl úgy gondolta, hogy ez Lynne búcsúnapja, ezért ő fizet, csak ezt elfelejtette vele közölni.

Addig piknikeztünk  Faro-ban, a fűben, míg lekéstük a kompot. Két nappal azelőtt változott a menetrend. Ezért vissza kellett mennünk Olhão-ba és onnan hajóztunk át Armona szigetére. Armona szerintem annyit tesz, hogy a kövér emberek, ötletes házikók és extrovertált sirályok szigete. Rengeteg fénykép készült, fürdeni túl szeles volt az idő, de a sekély vízben pacsálni és testközelből fotózni a sirályokat a naplementében épp tökéletes.

BÍBOR KALAP

"Ha virágos az út, ne kérdezd, hogy hova visz." (Anatole France)

Zuboly - Másfélmillió tépés Magyarországon

Fél nyolckor cseng a telefonom, minden nap mosolyra késztet, hogy ébredéskor eszembe jut, hogy hányszor gondoltam otthon a Port Coton-ra ébredve, hogy ezt a világban bárhol nagyon fogom szeretni. Már csukott szemmel meg tudnám csinálni a reggeli szertartást, ebből csak a kutyasétáltatás zökkent ki, imádom figyelni, ahogy veszettül rohangásznak. Jess a tartózkodó, okos, Sooti a kedves, butácska. Persze, ahogy a csajokkal lenni szokott, mindenki a butácskát szereti.

Ma délután újra a tengerparton, de most négyesben. Pár napja itt van Lynne, Owl barátnője, szintén afrikai angol. Az ő beszédét sokkal jobban értem, bár gyakorolja is eleget. Nem láttam még ilyet -ideértve a kis-nagyfiamat is, pedig ő se semmi-, hogy valaki folyamatosan, megállás nélkül beszéljen. Ahogy Ford az örök klasszikus Galaxis útikalauzban kidolgozta: "az emberi lények szája összenő, ha nem járatják. Néhány hónapi megfigyelés és megfontolás eredményeképp elvetette ezt az elméletet, és újabbal állt elő. Eszerint ha az emberek nem járatják a szájukat, akkor az agyuk kezd dolgozni."
De, ne legyünk igazságtalanok Lynne-nel, végtelenül jóindulatú nő, aki rengeteget utazott és igazán kiváló történeteket mesél. Pár napos ismeretségünk alatt őszintén megkedvelem, mert bármiért -értsd bármiért- tud lelkesedni, elképesztő hőfokon.

A tengerparton úszódresszben vagyok, mint eddig is minden nap. Végtelenül kék az óceán, élesek a kontrasztok, receptre felírható boldogság. Utóbbi másik receptje -hátha érdekel valakit- a zumba, szauna, szex a jakuzziban trió. Bokáig gázolok a vízben, figyelem az embereket, lenyűgöz a fesztelenségük. Fiatalok, öregek, fehérek, feketék, vékonyak, soványak. Eltűnődöm, hogy az én fenekem kisebb lett-e attól, hogy úszódresszben flangálok itt az op art tankinim helyett. Hát én hülye vagyok, soha többé úszódresszt.

P.S.: Miért 'Bíbor kalap' a cím? - kérdezték a fiúk. Ez csak egy finom bosszú az angol nyelvű, tartalommal alig összefüggő címeken. Nem, igazából egy rövidke írásra utal, a link stílusárt én kérek elnézést, de még ez volt a legvállalhatóbb és hálás vagyok, hogy nem kell leírnom.

SZABADNAP

"Stuff your eyes with wonder, live as if you'd drop died in ten seconds.'

(Ray Bradbury)

Norma Tanega - You're Dead

Nem mintha az elmúlt napokban megszakadtam volna a munkától, de azért nem bántam a vasárnapot. Tegnap este feltöltöttem a fényképezőgépről és a telefonról a képeket a laptopra. Kicsit rendetlen vagyok, a fényképezőgépen tél óta gyűltek a képek, így rajta volta néhány nagycsaládi kép is. Na, ezt nem kellett volna. Beszélek minden nap valakivel otthonról, meg nagyon jól érzem magam a nagy szabad semmittevésben. Élvezem a napsütést, a csavargásokat és azt is, hogy legfeljebb napi egy órára kapcsolom be az agyam (az a hivatalos álláspont, hogy bekapcsolom), amikor a Banknak távdolgozom . Szóval igazán jól vagyok, de a képeket nézegetve azért nagyon hiányoztak. Leginkább az érintések.
Az ország még nem, ennek egy titka van, hogy szinte minden nap valami magyar hírrel köszöntenek az itteniek, hogy a kormányunk éppen ezt vagy azt csinálta. Próbálom minimalizálni a hírolvasást és a FB-ot is, mert azt tapasztalom, hogy a kiskutyás képek helyét átvette valami más, azokat sem szeretem, de ez számomra félelmetes. Tudom, hogy gyávaság. És azt is tudom, hogy sokáig nem fogom bírni. De most csak tisztítom a napfényben a lelkem.

Faro-ban töltöttem a délutánt, fényképeztem, csavarogtam, ücsörögtem. Meg akartam nézni két templomot, de zárva voltak. Vasárnap délután nincs mise, a turistákkal meg nem foglalkoznak. Valahol tetszik nekem ez. Élnek az idegenforgalomból, de nem azért élnek. Szimpatikusak nekem a portugálok, otthon ritkán tapasztalom, hogy csak úgy beszélnek idegenek egymással. Itt valahogy nem fontolgatnak, mielőtt megszólítják egymást  az emberek. Szeretném megtanulni tőlük.

GOLFLABDA A SEMMIBEN

"Nem kell-e nagyon is meglenni ahhoz, hogy egy kicsit elveszett lehess?"

(Tandori Dezső)

Palma Violets - Last of the Summer Wine

Tegnap délután elmentem végre fényképezni, úttalan utakon a nagy portugál porban. Csináltam is pár képet, többek között pár csigát az általam ismert egyetlen csiga-tudósnak, hátha ez a kérdés végre kicsit kifog rajta. A legviccesebb az volt, hogy a semmi közepén találtam egy golflabdát az út mellett. Ki tud az olívabogyótól roskadozó fák között golfozni? Talán van itt egy másik Robert Campbell, mint a legszebb zenéjű kedvenc filmemben, a Medicine Man-ben a különc orvos, aki az esőerdőben golfozik. Ezt a filmzenét a baráti körömben nem szabad emlegetni, mióta a 29. születésnapom meglepetés partiján órákig vártak rám és közben vagy négyszer végighallgatták ezt a CD-t. Azért meglepetés parti, mert én nem tudok róla, ugye. Hát honnan tudtam volna, mikorra kell hazaérnem?

A házszabály szerint a péntek az étteremben vacsorázós nap, de én tegnap kihagytam, sok volt már kicsit a nyüzsgés. De ma is össznépi vacsi lesz, mert a belga srác holnap utazik haza. Nagyon jó kis társaság gyűlt itt össze, egy ír házaspár, akik udvariasan tűrték, hogy véletlenül leskótoztam őket. Chris, az antwerpeni srác, aki számítógépzseni és léggitár tanár. Kénytelen voltam valahogy nem megfulladni a visszafojtott röhögéstől, amikor ezt kimondta. És igen, pénzért léggitár órákat ad interneten keresztül. Végtére léggitár világbajnokság is van. A törzsgárda utolsó párosa egy holland anyuka a fiával, rajtuk kívül jött ma még egy kedves cseh lány az olasz barátjával. A cseh lány Ozorás karszalagját egyből kiszúrtam, úgyhogy jókat röhögtünk a magyarországi élményein.

Az ünnepelt belga srác kőkemény vegetáriánus, ehhez képest sikerült egy olyan étterembe elvinniük minket, ami a halételekről híres és egyetlen húsmentes főétel sem volt. Így omlettet kapott, de azt mondta, hogy örül neki, mert vagy tíz éve már tojást sem evett.

Ma azt tanultam, hogy ne hagyd otthon a fényképezőgéped, ha a többiek viszik. A vacsora előtti kavarodásban nem derült ki nekem, hogy előbb még elmegyünk az Olhão-i kikötőbe, ahol a legjobb súrolófényekkel simogatott hajókat kellett a telefonommal fényképeznem.

HOLDTALANUL

"Life begins at the end of your comfort zone." (Neale Donald Walsch)

KONGOS - Come with Me Now

Otthon, amikor rám tört a félelem, hogyan is lesz ott a nagy idegenben barátok nélkül, család nélkül,  megszokások nélkül, azzal vigasztaltam magam, hogy a Hold ott lesz. Egyszer egy exem mondta valakinek telefonon, aki pár kilométerre volt tőlünk, hogy "ugyanazt a felhőt nézzük, míg beszélünk". Én meg azt gondoltam, hogy ugyanazt a Holdat fogom nézni, mint a fiam és az elmossa a rossz perceket. Ma jöttem csak rá, hogy mi olyan furcsa itt, már azon kívül, hogy egyetlen árva szót beszélek portugálul (odrigada). Nincs Hold. Pontosabban, Anyukám ma azt mondta, hogy még megvan, tehát csak nem látszik, se korán, se későn, semmikor. Amikor kérdeztem a házigazdát, hogy mi vagyunk-e túl délen, túl magasan, túl ittasan, azt válaszolta, bezzeg, ha láttam volna a Szuperholdat augusztus 29-n. Ami azt illeti, láttam aznap a Szeremley-teraszról egy tökéletes teliholdat tükröződni a Balaton vízén a legjobb barátaimmal, egy tökéletes születésnapi vacsora mellett, úgyhogy nem panaszkodom.

RUN ON

"A végtelenbe ... és tovább!" (Buzz Lightyear)

 Moby - Run on

Ez egy futkosós nap volt, a szokásos reggeli menet után összepakoltuk a tisztítószereket és elindultunk Santa Barbara de Nexe-be. Csak nagy nehezen értettem meg, hogy nekem is mennem kell Owl-lal és addig értetlenkedtem, hogy ahogy voltam papucsban, melegítőben, minden irat, telefon vagy bármi nélkül ültem be a kocsiba. Nagyjából  hét kilométerre van egymástól a két település, Santa Barbara 4000 lakosú és egy főutcájú, álmos kis városka. Owl-nek van itt egy lánylakása, rögtön a főutcáról nyíló, kétszobás, földszinti lakás. Igazán csajos miliő, finom terrakották, sok textil, átgondolt részletek. Takarítás, pakolás, legszebb a műfű porszívózása volt a teraszon. Nem volt hiábavaló annyi éven keresztül hétvégente porszívózni a szüleimnél a rövidszőrű, minden szösz beleragad-szőnyeget, van gyakorlatom a (por)szívásban. Owl el volt ragadtatva.

Hazafelé megálltunk a környék angoljainak találkozóhelyén egy jutalomitalra. Én csak Zero Coke-ot kértem, itt láttam először Owl trükkjét, hideg tonic kikér, táskából féldekás gin beleönt. Szóhoz sem jutottam.

Továbbmentünk és összefutottunk Stuart-tal a szomszéd városban. Beültünk egy helyiek által látogatott kis étterembe, semmi csicsa, sok ember, nagy hangzavar. Ezt ellensúlyozta a kedves kiszolgálás, amit még az sem zavart meg, hogy Stuart mókás kedvében kicsente a pincér zsebében lévő mobil eszközt, amíg az a szomszéd asztalnál terítéket cserélt. Én pedig megismerkedtem életem legfinomabb grillezett lazacával, külön érdekességként mindezt melegítőgatyában és gumipapucsban.

Hazafelé arról beszélgettünk Owl-lal, hogy miért itt élnek, miért nem Angliában. Az okok lényege a jobb időjárásban és az olcsó borokban keresendő, semmiképp nem a portugálokban. Itt mondta először, hogy "Portugese are the most stupid nation all over the world." Mindenesetre az útépítési megoldásaik elgondolkodtatóak, itt láttam először olyan autópálya felhajtót, aminek a vége -ahol besorolsz-, egyben egy kihajtósáv kezdete. Biztos kevesebb aszfalt kell hozzá, de eléggé észen kell lenni.

ELSŐ

“Ne félj!” (Biblia)

George Ezra - Listen to the Man

Két nappal azelőtt lettem 42 éves, mielőtt elindultam. Elsőre tipikus életközép-válság utazásnak is tűnhet. És talán a pohár alján van is benne valami igazság. Az okok lassacskán kiderülnek, most egy születésnapi ajándékom miatt hoztam fel. Bencétől, a kis-nagyfiamtól egy naplót kaptam ajándékba, amelybe minden napra írt nekem egy idézetet és egy dalt, amit meg kell hallgatnom. Ezeket találod a bejegyzés elején, ha van kedved, hallgasd meg a zenéket.

Segítőként (volunteer, helper) érkeztem Portugáliába. Az önkéntesség úgy működik, hogy napi pár órában besegítek a házigazdának, cserébe szállást és ellátást biztosít. Estoi-ban vagyunk, 9 km-re a tengerparttól, a hegyek felé, dimbes-dombos tájon, egy ökokempingben. Az ökokemping annyit jelent, hogy visszakerültem a nagymamám házába gyerekkoromban. Pottyantós wc, csak itt compost toilet-nek nevezik és fűrészpor szórással fejezik be műveletet, ecettel és újságpapírral ablakmosás, meleg víz, ha a nap is úgy akarja. Azért nem olyan vészes, egyrészt, mert van wifi, és akkor minden van. Másrészt, mert a személyzetnek van folyó meleg víz, meg minden.

Gyönyörűséges a kert, ami ebben a szárazságban nagy mutatvány. Öt különböző stílusú, nagyon hangulatos házacska van a vendégeknek, tehát legfeljebb 10 embert tudnak elhelyezni. Owl textiltervező, designer, az ő ízlése keresztezőzik Stuart bohém recycling mániájával meg kertész szakmai tudásával. Szédületes a hely. Nyáron szinte sosem esik, ezért a szabadban vannak a közös terek. Pavilonokkal árnyékolva a biliárdasztal, csocsó, pin-pong asztal, függőágyakból nézhető mozi. Van egy hatalmas étkezőasztal, szintén kint, azt kell megteríteni a reggelihez, bekészíteni a kávéfőzőt, kitenni a dzsemeket, müzliket. A reggeli meg is van, jöhet a takarítás. Megmutatja Owl, hogy mit hogyan szokott csinálni, egy kis sepregetés, felmosás kb. ötujjnyi lebomló mosószeres vízzel. Nincs víz, a környéken két helyen van működő kút, onnan kell hozatni a vizet, rettentően spórolnak vele. A nagymamám lekapott volna a 10 körmömről, ha így mosogatok vagy takarítok nála. Ez az érzés még sokszor rámtör.

Fél nyolckor keltem és mindenstül kilencre készen vagyok. Van egy pár tyúk hátul az udvarban, úgyhogy tojás van a reggelihez. Lehet, hogy hiányos a neveltetésem, de én itt láttam először, hogy a tükörtojást forró vízben készítik, nem olajon vagy vajon. Isteni, eddig nem szerettem, mert túl zsíros volt nekem. Mostantól a kedvencem. 

Délelőtt még áthúzunk két ágyat és azzal tényleg vége a munkámnak, az ebéd ismét zseniálisan egyszerű, paradicsomos-zöldséges tészta, saláta, sajt és persze bor. Nagyon kell figyelnem az angolra, sokszor az sem tudom mi van, de valahogy mindig megoldódik. És indulás az óceánhoz, Stuart Citroen kacsájával, a MarakeshExpress-szel. Egy öreg hippi a csávó, ősz copf, fonott karkötők, batikolt táskák, vegaság. De, mindenek előtt hatalmas életöröm és sok-sok nevetés. Biztos a dumája is kiváló, de abból még sokat nem értek.

Faro Island, óceán, először fürdök benne. Erre nincsenek szavak. Élni jó.

Ja, van még egy munkaköri kötelességem,a kutyák esti sétáltatása. Jessy, a németjuhász + x, aki első nap minden új jövevényt megmorog és megugat, aztán másnapra megbékél. Szerencsére, velem ez egy órában lejátszódott. Itt van még a már emlegetett Sandy alias Suzy, akit nem az eszéért szeretünk. Elindulunk hármasban,a kutyák persze elrohannak és nekem csak rémlik az útvonal, amit előző este megmutattak. Kicsit kétségbe esek, hogy elhagytam első este a kutyákat. Bámészkodok, merre járunk és közben a földről gondolkodom. Városi lány vagyok, nem volt sok dolgom a mezőgazdasággal otthon. Amin itt megélnek a növények, azt én inkább valami sivatagnak néztem volna. Nem is föld, hanem vörös és fehér por. Reggel a magyar víz, este a magyar föld értékelődik fel bennem. És végül a kutyák is megtalálnak engem. A kapu a portugál komótossággal, de végül kinyílik.

A vacsorából egy fontos újdonságot kell megosztanom: The Colonel a desszert, ami citromsorbet nyakonöntve egy jókora adag vodkával. 2000 szilvesztere óta nem iszom vodkát, az ilyen fogadalmak, ugye, nem véletlenül születnek. De kiskanállal enni remélem ér.

BÚCSÚ A BIZTONSÁGTÓL

“Ne azt mondd, mennyire művelt vagy, hanem azt, hogy mennyit utaztál.”

(Mohamed Próféta)

Még a repülőn is csak álomnak tűnt. Álomnak, amilyet a gyerekek álmodnak és ami sosem történik meg úgy, ahogy megálmodják.

Brüsszelen keresztül repültem Faroba, az út háromnegyedét átaludtam, mert az utolsó pillanatra maradt bőrönd bepakolás miatt csak egy és negyed órát aludtam éjszaka a Hugiéknál. Édes volt a kishúgom hajnalban a reptéren, azt mondta nem búcsúzik, úgyis ide megyek a szomszédba. Csak nézte, ahogy a gyönyörűséges, a kollégáimtól búcsúajándékba kapott bőröndömet gurítom fel a szerpentinszerű rámpán. Azért fogadni mernék, hogy hazafelé az autóban ejtett egy könnycseppet.

A brüsszeli átszállásnál történt meg először, amit már évek óta vágytam, hogy nem állt görcsben a gyomrom, hogy megtalálom-e, elérem-e, mindent jól csinálok-e? Persze, nem is volt nagy mutatvány, a Brussels Airlines-szal mentem tovább, amivel Budapestről is érkeztem, tehát csak bámészkodnom kellett a csatlakozásra várva. Vettem ajándékba egy kis belga csokit és bámultam az esőt a hatalmas ablakokból. „Belgium – where the rain is typical” – ahogy az évekkel ezelőtt Brüsszelben vásárolt esőkabátom hátára írva vagyon. Szükség is volt rá egy olyan országban, ahol a statisztika szerint, ha ma véletlenül nem esett, holnap biztosan fog.

Lenyűgözve figyeltem a repülőn, hogy a belga légitársaságnál nem nyugdíjazzák a 30 éves korukban a stewardes-eket. Mindkét járaton voltak nagyon elegáns és csinos 50 év körüli légiutaskísérő hölgyek. Összességében nyugalmas repülés volt, a csomagom is megérkezett, ami Marianna Mackójának instrukciói szerint be lett csomagoltatva induláskor, így a tengerkék színét tengerzöld fólia fedte útközben. Késtünk vagy 20 percet, ezért küldtem egy sms-t a házigazdának, Stuartnak. Azt válaszolta, hogy Owl vár engem, „with a small yellow dog”. Remek, azt sem tudom, hogy Owl férfi vagy nő, a sárga kutya segíteni fog. Meg is találtuk egymást a váróban egyből, bár a kutya nem sárga, hanem homokbarna, erről is kapta a nevét: Sandy. Owl pedig nő, jó karban lévő, nagydumás, 50 és 60 közé becsültem. Azóta kiderült, hogy 62 éves.

A ház felé tartva elmesélte, hogy Afrikában született angol, rengeteget és nagyon gyorsan beszélt, de hazaérve kiderült, hogy ez semmi ahhoz képest, ahogy amilyen artikulátlanul és gyorsan az észak-wales-i Stuart beszél. Úgy éreztem, hogy egyáltalán nem beszélem az angol nyelvet. De nagyon kedvesen fogadtak,  bruchettával, sok sajttal és jóféle borral, valamint azzal a házszabállyal, hogy a megérkezés napján a volunteer (esetünkben én) nem dolgozik, csak pihen. Megmutatták a házakat, a kertet, a pavilonokat és egyikben rögtön ki is próbáltam a szabad levegőn alvást. Aludtam estig.